A város tulajdonába kerül a fürdő

Vágsellye. A város vezetése telekcserével próbálja megszerezni a városi fürdő területét, hogy a létesítményt újra felvirágoztassa. Erről a városi hivatal sajtóértekezletén tájékoztatott Martin Alföldi polgármester.

A sportcsarnok mellett lévő egykori fürdő a Duslo Rt. vegyi üzem tulajdonában van, de évek óta nem működik. Most a város vezetői arról kezdtek tárgyalásokat a Duslo új vezetésével, milyen módon szerezhetné meg a város a fürdőt. „A Duslo hajlik arra, hogy átadja nekünk a területet, természetesen nem ingyen. Megvásárolnánk az ingatlant, vagy egy másik telket adnánk cserébe” – tájékoztatott a polgármester. A Jarmočná utcában lévő egykori óvoda és az ügyészség épületéről, illetve a hozzá tartozó területről van szó. Ez jóval kisebb terület ugyan, mint a fürdőhöz tartozó 2,5 hektáros telek, de a város belterületén van, ahol a telek négyzetmétere jóval drágább, mint a városszéli fürdő esetében.

Ha a terület a város tulajdonába kerül, a fenntartó szeretné újra működtetni a fürdőt. De nemcsak az egykori nyári strandfürdőt, hiszen a város elöljárói tisztában vannak azzal, hogy egy ilyen fürdőt önmagában szinte lehetetlen nyereségesen működtetni. Egyéb létesítményeket, pl. bowling- és fallabda-pályát, éttermet, kozmetikai szalont is építenének. Ezek a már meglévő sportlétesítményekkel, a városi sportcsarnokkal, a tekepályával, a teniszpályákkal, a minigolf-pályával együtt egy sport- és pihenőközpont részét képeznék. Hogy a beruházást az Európai Uniós alapokból pályázat útján finanszíroznák-e, vagy inkább társberuházókat szólítanak meg, ez majd később dől el. Ladisav Gáll, a városi hivatal elöljárója azt is elmondta, tárgyalásokat kezdtek a szlovák jégkorongszövetséggel is, hogy támogatást szerezzenek a hokipálya átalakításához. „Szeretnénk megfelelő feltételeket teremteni ahhoz, hogy a futballhoz és a kézilabdához hasonlóan a vágsellyei jégkorongozás is magasabb szintre kerüljön, és a fiatal tehetségek felkarolásának is meglegyenek a feltételei” – mondta az elöljáró.

A évek óta nem működő fürdő területén jelenleg a szlovák cserkészszövetség vágsellyei csapatának „főhadiszállása” van. Hogy a cserkészekkel mi lesz, egyelőre nem tudni. „Erről a cserkészekkel nem tárgyaltunk, nekik a Dusloval van bérleti szerződésük” – válaszolta kérdésünkre Martin Alföldi. A telekcserét természetesen a városi képviselő-testületnek is jóvá kell hagynia, a szerződéstervezetről valószínűleg a testület jövő évi első ülésén tárgyalnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?