A terv alapján nem lesz biztonságos az egyházgellei kereszteződés

Egyházgelle |

<p>A tervezett kereszteződés elzárná Cséfa falurész lakosait a központtól és akadályozná a haladást.</p>

Nem értenek egyet az egyházgellei lakosok a község határában épülő R7-es gyorsforgalmi út és a 63-as elsőrendű főút tervezett kereszteződésével. Tegnap találkozót szerveztek az illetékesekkel, de nem sikerült megegyezésre jutni.

Több tervezet is készült arról, hogyan csatlakozzon az épülő gyorsforgalmi út a 63-as elsőrendű főútra. Az első tervek szerint két körforgalomban végződött volna a gyorsforgalmi út Egyházgellénél, és egy logisztikai központot is terveztek a határban, az Egyházgelle és Cséfa falurész közötti utat felszámolnák. Később kiderült, hogy a mintegy ötven új munkahelyet kínáló logisztikai központot Somorján építik meg. Egy újabb tervben bonyolult kereszteződéssel levezették a gyorsforgalmi utat a 63-as elsőrendű főútra. A tervezett körforgalmak gátolnák a folyamatos haladást, az viszont még nagyobb gondot jelent, hogy az Egyházgellétől körülbelül egy kilométerre levő Cséfa lakosai nem tudnának biztonságosan bejutni a faluba, ezért a község vezetése tárgyalásokat kezdeményezett az illetékesekkel. „Biztonságos átjárót kérvényeztünk a cséfai lakosoknak, mert nem értünk egyet a meglevő kereszteződés helyére tervezett körforgalommal. Egy alul- vagy felüljáró építése lehetne a megoldás” – nyilatkozta Vajas Imre polgármester. „Cséfát, ahol százhatvan szavazópolgár lakik és semmilyen szolgáltatás nincs, teljesen elvágják Egyházgellétől” – magyarázta Iván Lajos egyházgellei lakos. A tervek szerint a gyalogosok és a kerékpárosok a forgalmas körforgalmakon keresztül, részben Szentmihályfa felé kerülve juthatnának el Egyházgelléről Cséfára. Iván Lajos szerint a helyieken akarnak spórolni. A lakos egy tervet is készíttetett, amelyet elküldtek az illetékeseknek. A cséfai utat meghagyva, egy aluljárón keresztül, biztonságosan juthatnának el a lakosok a falurészbe. A gyorsforgalmi út pedig felhajtósávval csatlakozna az elsőrendű főútra. Iván attól is tart, hogy a körforgalmak miatt ugyanolyan dugók alakulnak ki Egyházgellénél, mint most a Pozsony előtti falukban. A Csallóközi Városok és Falvak Társulása is beadvánnyal fordult a közlekedésügyi minisztériumhoz. „A kivitelező azt mondta, mindent megoldanak, ha kapnak rá pénzt a minisztériumtól” – folytatta Iván Lajos. Tegnap a terveket készítő vállalat, a Dopravaprojekt képviselőivel tárgyaltak Egyházgellén egy újabb megoldásról. „Néhány dolgot módosítottak a rajzokon, felhajtósávokkal, ún. bypasokkal egészítették ki a kereszteződést, de ez egyáltalán nem felel meg a mi kéréseinknek. Azt állították, nem is tudtak arról a tervről, amit benyújtottunk a minisztériumban – beszélt a találkozóról Iván Lajos. – Velük nem tudunk tárgyalni”. A lakosok kilátásba helyezték egy petíció elindítását, hogy ezzel is tiltakozzanak a nem megfelelő megoldás ellen. Iván Lajos és Vajas Imre is egyetért abban, hogy számukra nem elfogadható a bemutatott verzió. A közlekedésügyi minisztérium állásfoglalásában leszögezte, hogy az önkormányzatokkal való kommunikáció és a kérvényeik szem előtt tartása a projekt megvalósításának részét képezik. Néhány műszaki kérést belefoglaltak a koncessziós szerződésbe, amely kötelezi a kivitelezőt. Hozzátették, hogy az elsőfokú építészeti engedély kiadása után a közbeszerző nem avatkozhat bele egyoldalúan a tervezésbe. „Az R7-es Dénesd és Egyházgelle közötti szakaszával kapcsolatos kérvényeket az építészeti eljárás keretében nyújthatják be” – írta a minisztérium kommunikációs osztálya. Vajas Imre leszögezte, további tárgyalásokat folytatnak az ügyben, és a környékbeli polgármestereket is megszólítják.

A határban már hónapokkal ezelőtt kijelölték a gyorsforgalmi út nyomvonalát, az egyházgellei kereszteződés építésének ütemtervéről még nincs hír.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?