A tanulást is szolgálja

Zsigárd. Kulturális, közösségi és tájékoztatási központot adtak át tegnap a Vágsellyei járás településén.

„Azért is rendkívüli ez a mostani összejövetel, mert ez az első alkalom, hogy a Sapard-támogatásból megvalósított közösségi létesítményt avathatunk” – mondta Simon Zsolt, a földművelési tárca vezetője az ünnepségen.

Baranyay Alajos polgármestertől megtudtuk, az 1915-ben épült egykori nemesi kúriában nemrég még a magyar óvoda működött, az épület azonban katasztrofális állapotban volt. Amint a községek is nyújthattak be vidékfejlesztési pályázatokat, az önkormányzat élt a lehetőséggel, és a községi utak felújítására kért támogatás mellett a közösségi ház létrehozására is pályázott. Mindkét pályázat sikeres lett: a községi utakat 2005-ben újítják fel, a 4,6 milliós beruházással elkészült közösségi házban november elsejétől már az érdemi munka is elkezdődik. Simon elárulta, az alapiskola épületének felújítására benyújtott pályázat is elnyerte Brüsszel támogatását.

A létesítményben angol és német nyelvoktatás folyik majd haladóknak és kezdőknek, valamint informatikai és számítógép-használati oktatás is lesz itt; utóbbi felnőtteknek, hiszen a gyermekek ezt az iskolában is tanulják. A kisebbek számára kézműves foglalkozásokat terveznek és előadásokat, amelyekre politikusokat és más közéleti személyiségeket kérnek majd fel. Az első találkozó novemberben Berényi József külügyi államtitkárral lesz, majd Kaszás Attila budapesti színművészt hívják meg, akinek zsigárdi gyökerei is vannak. A megnyitón Simon Zsolt és Baranyay Alajos ünnepélyesen átvágták a szalagot, üdvözlő beszédet mondtak, s az épületet Gombík Róbert római katolikus plébános és Iván István református lelkész is felszentelte és megáldotta. Ezután kultúrműsort adtak a központban: Culka Ottó szavalattal, Farkas Bianka énekkel – őt Kiss László helyi kántor kísérte zongorán –, Žiaček Noémi pedig zongorajátékkal lépett a közönség elé. Szerepelt a Csemadok helyi szervezetének női kara és az Arcok énekegyüttes. Jelen volt Biró Ágnes, a kulturális tárca államtitkára, Angyal Béla, a földművelésügyi minisztérium hivatalvezetője és több környékbeli település polgármestere. Ott voltak a Csángó Kistérséghez tartozó falvak vezetői is, akik ugyancsak több sikeres uniós pályázatot nyújtottak már be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?