A szlovákiai műemlékek enciklopédiája hamarosan magyarul is megjelenik

Sine Metu
Komárom |

Szlovákia – a történelmi Felvidék műemlékeinek képes enciklopédiája” című, 17500 szlovákiai műemléket bemutató útikönyv magyar kiadása ősszel kerülhet nyomdába, majd decemberben a könyvesboltok polcaira.

A Peter Kresánek által írt kötet eredetileg még 2009-ben, mégpedig a szerző önerejéből jelent meg. Azóta számos kiadást és fordítást megélt, s a maga műfajában igen népszerű kiadvánnyá nőtte ki magát.

A magyar változat elkészítésére vonatkozó kezdeményezés a Sine Metu Polgári Társulástól származik, a munkáról pedig az egyesület komáromi székhelyén tartott sajtótájékoztatón számoltak be. A jelenlevő szerző, Peter Kresánek utalt rá, a szlovákul nem tudó magyar olvasók eddig az angol kiadásokat forgatták. Ezt az űrt fogja most betölteni a magyar változat, amelyben 1000 oldalon 7000 fénykép mellett 17500 szlovákiai műemlékről olvashatunk majd a nyugati országrészek felől a keletiek irányába haladva. Megemlítette, hogy az új változat olyan információkkal egészült ki, amelyek kifejezetten magyar vonatkozásúak.

Orosz Örs, a Sine Metu vezetője a könyv legnagyobb értékét abban látja, hogy jelentősen gazdagítja Szlovákia tárgyi és kulturális örökségének ismertségét. A fordítást Szeder László geogrfáus végezte el. Többek között elmondta, hogy a mű közelebb hozhatja a magyar olvasókhoz a szlovák lakosságú régiók értékeit is. A fordítói munka mellett sokat utazott, vagyis saját maga járta be a bemutatott helyszíneket. S szöveget Kustyán Ilona, a Selye János Gimnázium nyugalmazott pedagógusa lektorálta, aki mind a könyv, mind Szeder László fordítói munkáját egyként méltatta. A könyv várhatóan 129 eurós ajánlott áron kerül majd kereskedelmi forgalomba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?