LECZO ZOLTÁNKirályhelmec/Szentes/Nagytárkány.
A polgármesterek segítségét kérik – „az Úr legyen velünk!”
LECZO ZOLTÁN
Királyhelmec/Szentes/Nagytárkány. A napokban segélykérő levelet kapott több bodrogközi település polgármestere, a küldemények feladója arra szólítja fel a címzetteket, tegyenek meg minden tőlük telhetőt azért, hogy megakadályozzák a kassai Luník IX lakótelepen élő roma családok Királyhelmecre telepítését.
Nemrégiben olyan szórólapok jelentek meg a bodrogközi városban, amelyek arról tájékoztatták a helyieket, hogy a polgármester úgy próbál meg pénzt szerezni a Királyhelmecet fenyegető több mint egymillió eurós tartozás rendezésére, hogy a Luník IX lakótelepről roma családokat költöztet be a településre. Kalapos Árpád alpolgármester már akkor elmondta, a szórólapokon leírt állítások több okból is értelmezhetetlenek, hisz egy hatályban lévő helyi érvényű rendelet szerint Királyhelmecen csak azok a személyek juthatnak szociális lakáshoz, akik itteni állandó lakhellyel rendelkeznek. A város vezetése más településeken élő, szociálisan nehéz helyzetben lévő családok „költöztetését” nem tervezi, és az alpolgármester azt is elmondta, nincs tudomása arról, hogy az ilyenfajta „emberkereskedelemből” hogyan tehetne szert bárki is legális bevételekre.
A bodrogközi polgármesterekhez eljuttatott szlovák nyelvű szöveg szerzője a királyhelmeci polgárok nevében kér segítséget „az egész régiót fenyegető katasztrófa elhárításához”, és példaként azt az esetet említi, amikor a bélyi kaszárnya épületébe, a helyiek tiltakozása ellenére költöztettek roma családokat a kassai lakótelepről. A névtelen levél szerzője egyben aggodalmát fejezi ki az idős, egyedül élő emberek és az iskolás korú gyerekek biztonságával kapcsolatosan, majd a segélykérés után az irományt „az Úr legyen velünk!” szavakkal zárja. Kopasz József, Nagytárkány polgármestere lapunknak elmondta, bolyi, szentesi és kisgéresi kollégáihoz hasonlóan ő is kapott ilyen tartalmú levelet, melynek kézhezvétele után a bélyi polgármestertől kért információt az ottani esetről. Czető Ferenc úgy tájékoztatta, hogy a kaszárnyába sem Kassáról, sem más szlovákiai településről származó családok nem költöztek, így a nem létező betelepítés elleni korábbi lakossági tiltakozásokról sem tudott beszámolni. Kopasz József a Szentesben postára adott névtelen leveleket a jelenlegi királyhelmeci városvezetést lejárató kampány részének tekinti, a benne leírtaknak egyebek mellett azért sem tulajdonít jelentőséget, mert a hatályos szlovákiai törvények értelmében az önkormányzatoknak és a polgármestereknek nincs olyan jogkörük, mellyel bármilyen módon megakadályozhatnák a polgárok lakóhelyének szabad megválasztását.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.