A polgármester azt teheti, amit csak jónak lát?

Nemesócsa |

<p>A nagyközség polgárai - legalábbis azok többsége, akik részt vettek a szerda esti falugyűlésen -lényegében helyeselték, hogy polgármesterük, Komjáti László azt tegyen, amit jónak lát. Az sem baj, ha esetleg hazudik vagy csal, ha azt a község érdekében teszi.</p>

Röviden ez volt a kicsengése annak a közel háromórás lakossági fórumnak, amelyet az MKP helyi elnöke, Kovács Ildikó hirdetett meg, és amelyre vendégként meghívást kapott a polgármester is. A gyűlés összehívásának apropóját az adta, hogy a község elesett a magyar alapiskola felújítására szánt 538 ezer euró (16,2 millió korona) támogatástól, amit januárban egyszer már megítélt a régiófejlesztési minisztérium. A polgárok zöme a képviselő-testület tagjai ellen fordult, azt állítván, miattuk történt ez meg. A képviselők ugyanis, miután tudomást szereztek a támogatás megítéléséről, arról érdeklődtek a tárcánál, miként lehetséges, hogy egy 2004-es testületi határozatra hivatkozva nyújtott be pályázatot 2008-ban a polgármester. Mivel szerintük csalás és okirat-hamisítás történt, feljelentették Komjáti Lászlót. A vizsgálat folyamatban van.
Komjáti László a fórum kezdetén azt ecsetelte, hogy a 2006-os választások óta nem tud együttműködni a testület tagjainak többségével, mivel azok rendszeresen programmódosításokat hajtottak végre és leszavazták az ő javaslatait. Ezért egy idő után már azt sem látta indokoltnak, hogy üléseket hívjon össze. Felvázolta ugyanakkor, mi mindent tett a községért - megépült a szabadtéri színpad, a sportlelátó, sikeresen pályázott az iskola felújítására, nincs tartozása a községnek a biztosítók, az adóhivatal felé. Azt viszont már csak a képviselők felszólalásából tudhatta meg a mintegy 150 jelenlévő, hogy a színpad építésének költségeit nem hagyta jóvá a testület, a megkésett számlaegyenlítések miatt végrehajtó zárolta egy időre a számlákat. A község két éve költségvetési provizóriummal működik, a polgármester nem volt hajlandó a lemondott képviselők helyébe újakat kinevezni, a testület az egyik magánszemély boltjában kénytelen ülésezni, mert nem engedik be őket a községi hivatalba, stb. Úgy tűnt azonban, hogy a többséget nem győzték meg az érveik, és továbbra is az elveszített 16 millió koronát kérték rajtuk számon. A képviselők hiába hivatkoztak arra, hogy ha egy későbbi ellenőrzés során bebizonyosodik, jogtalanul kapta a község a pénzt, akkor vissza kellett volna fizetni, és a falu teljesen eladósodik. Hiába magyarázták azt is, hogy a közigazgatási törvényből adódóan mi a polgármester, illetve a testület hatásköre, miként kell működnie az önkormányzatnak. Hiába hangsúlyozták, ők csak a törvényesség betartását kérik Komjátitól: érveik jórészt süket fülekre találtak. Néhány felszólalótól és a polgármestertől a sajtó képviselői is megkapták a magukét. Azt vetették egyebek között a szemünkre, hogy folyamatosan hírt adunk a faluban történő eseményekről, legutóbb éppen a dotáció visszavonásáról. Mi több, egyenesen ártó szándékot feltételeztek a médiák részéről. Néhány felszólaló a polgármestert tette felelőssé azért, hogy idáig fajultak a dolgok a községben, mondván, ő ásta ki a csatabárdot még a 2004-es időközi helyhatósági választás előtt. Akkor ugyanis Komjáti László a kampánycsend életbe lépése előtt néhány órával elárasztotta a falut az általa kiadott Ócsai Közlönnyel és minden ellenlábasáról becsmérlő, sértő módon szólt. „Úgy látszik, a többségnek tetszett ez a hangvétel, mert akkor is és a rá következő választásokon is Komjátinak szavaztak bizalmat. Az az érzésem, bármit csinál a polgármester, a falu többsége mégis mellette áll“ -monda Kürthy Irén nyugdíjas tanítónő. Egy másik felszólaló pedig arra mutatott rá, hogy a testületi ülésekre csupán egy-két polgár jár rendszeresen, így nincsenek megfelelő, objektív információik, és inkább a szóbeszédekre, pletykákra hagyatkoznak.
A fórum során többen felvetették, hogy mondjanak le a testület tagjai és a polgármester is. Ez azonban egyik félnek sincs szándékában. Pontosabban Komjáti László felvetette a közös lemondás lehetőségét, de a képviselők ezt nem tartják elfogadhatónak, folytatódik tehát a belviszály a községben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?