12.
A pap költőre emlékeztek
12. alkalommal rendezte meg a Mécs László Emléknapokat a Nagykapos és Vidéke Társu-lás, valamint a Csemadok helyi alapszervezete.
Nagykapos/Dobóruszka
Gabri Rudolf, a Nagykapos és Vidéke Társulás elnökének tájékoztatása szerint az első Mécs László Emléknapokat több mint egy évtizeddel ezelőtt szervezték meg a városban. Az egyesület ennek a rendezvénysorozatnak az életre hívásával járult hozzá a Nagykaposon tíz évig – 1920-tól 1930-ig – tevékenykedő Mécs László emlékének ápolásához. A hét végi rendezvénysorozat egyik helyszíne a dobóruszkai Pásztor Ferenc Emlékház volt, ahol Keller Péterrel, Gárdonyi Géza dédunokájával Sallai Éva, a Magyar Katolikus rádió szerkesztője beszélgetett. Vasárnap a nagykaposi római katolikus templomban ünnepi szentmise volt Mécs László emlékére, melynek főcelebránsa Korzenszky Richárd perjel, a Tihanyi Bencés Apátság elöljárója volt. A költő szobrának megkoszorúzása után – melyen az Erdélyi János Vegyes Kar lépett fel – az érdeklődők Korzenszky Mécs László, a politikus költő – Politizálhat-e az egyház? című előadását hallgathatták meg, majd Pregitzer Fruzsina Jászai Mari-díjas színművész Legyen világosság című önálló estje következett, melyet az előadó Mécs László műveiből állított össze. (lz)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.