A Palásthy család és levéltára

Az azóta eltelt évszázadok folyamán Palást több kiemelkedő esemény, többek közt az 1552. évi palásti csata színhelye volt, és lakói még ma is elevenen őrzik őseik emlékét. Palást azonban nemcsak történelme, hanem egykori tulajdonosai, a falu nevét viselő Palásthy család miatt is figyelmet érdemel. A Palásthy család magát a honfoglaló, Anonymus krónikájában is szereplő Böngér fia Bors vezér utódjának tartja, és első ismert tagja is a Bors nevet viselte. Bors 1217-ben részt vett II. András király Szentföldre indított hadjáratában, és az ott végrehajtott hősies cselekedetéért kapta meg Palást birtok egy részét. A falu másik fele a Hont vár szolgálatában álló várjobbágyoké, azaz fegyveres tisztviselőké volt. A két palásti birtokos család hamar rokoni kapcsolatba került egymással. Ettől az időtől, azaz a 13. század közepétől kezdve beszélhetünk Palásthyakról, hiszen a családtagok ekkor vették fel ezt az előnevet.

A család története ezután nem sokban különbözött a többi birtokos nemesi család történetétől. A 14–15. század folyamán egy nagyobb főúri család szolgálatába álltak, azaz védelemért és némi javadalmazásért cserébe fegyvert fogtak uruk érdekében. ĺgy kerültek kapcsolatba a Garaiakkal, a Balassákkal, a Lackfiakkal és a korszak több más fontos szereplőjével. A több évtizedes kitartó munkának és szorgalomnak meglett a gyümölcse, a család birtokai és vagyona szépen gyarapodott, tagjai általában Hont megye tisztikarában szolgáltak, alispánok vagy szolgabírók voltak. A mohácsi csata előestéjén a család két ágra szakadt: András a Nyitra megyei Mezőkeszire költözött, utódai már a Mezőkeszi Palásthy nevet viselték, Tamás pedig a Palásttal szomszédos Keszihócra (ma Dacsókeszi) tette át székhelyét, tőle ered a család keszihóci Palásthyak ága, amelynek egyes tagjai a Dunántúlon, Vas és Veszprém megyében, sőt Erdélyben is szereztek birtokokat.

A keszihóci ágból származó Palásthy Ferencnek a 18. század elején bekövetkezett halála után a dunántúli ágból származó, másik Palásthy Ferenc vette át a Hont megyei örökséget, majd bécsi kapcsolatait és a királyi udvarban lévő ismeretségeit felhasználva Mária Terézia uralkodótól 1745-ben ősi nemessége mellé címeres kiváltságlevelet szerzett. Ekkor már állt a ma is látható kastély Paláston, amely azonban csak néhány évtizedig adott otthont a Palásthyaknak, mert az építtető Ferenc halála után az utódok már nem ügyeltek olyan szorgosan a birtokok fenntartására, és az 1830-as években utolsó Hont megyei birtokaikat is eladták. A család azonban tovább élt, és a 19. század végén újra feltűnt Paláston. Az időközben szépen gyarapodó és szaporodó Nyitra megyei mezőkeszi ágból származó Palásthy Pál püspök és esztergomi kanonok a közélettől visszahúzódva családja történetében keresett menedéket, ezért felkutatta a Palásthyak levéltárát, amely házasság révén a Nedeczky család kezére került. Feldolgozta, és három kötetben megjelentette családja legfontosabb iratait. Ám nem csak ennyit tett: Paláston iskolát épített, majd templomot, amelyet 1898-ban szentelt fel.

Palásthy Pál munkássága, főként a családi levéltárban lévő iratok kiadása példaként szolgált a család más tagjai számára is. A 20. században a bácskatopolyai születésű Palásthy Ferenc (1890–1974, Budapest) tovább folytatta Palásthy Pál gyűjtését a család történetére vonatkozóan, több száz oldalon fel is dolgozta azt, műve azonban mind a mai napig kéziratban maradt. A második világháború után a Németországban élő Palásthy Rezső (1919, Budapest – 1998, Elzach–Oberprechtal) kutatta tovább a Palásthyakra vonatkozó iratokat, és munkája ma is követőkre talált. A keszihóci Palásthy család levéltára, amelyet még Palásthy Pál szerzett meg a Nedeczky családtól és helyezett az Esztergomi Székesfőkáptalan levéltárába, az 1960-as években történt költöztetés után ma a Komárom–Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltárában található. A családi levéltárunk értékes anyagát, főként a 224 darab, 1526 előtt kiadott oklevelet a közelmúltban Tóth Krisztina levéltáros dolgozta fel, és munkája nyomtatásban is megjelent (Tóth Krisztina: A Palásthy család levéltára 1256–1847. Esztergom, 2001). A kötetben megtalálható a családi levéltárban lévő, 1526 és 1847 között keletkezett iratok rövid ismertetése és az iratok kiadási éve, valamint a 224 darab középkori oklevél bővebb tartalmi kivonata. A kötetben való eligazodást név- és helymutató segíti.

A Levéltári Szemle 2003/2. számában Horváth Richárd a következőket írja: „Ami recenziónk tárgyát illeti, meg kell állapítanunk: a Palásthy család levéltárának ismertetője esetében a maga nemében értékes és érdekes munkával állunk szemben. Értékes, mert családi levéltárat bemutató segédlet meglehetősen ritkán lát napvilágot magyar levéltár gondozásában. Jelentőségét növeli, hogy a megyei levéltárakban őrzött ilyen tárgyú irategyüttesek az egyes fondjegyzékek egysoros név-évkor-iratfolyóméter adatain túl gyakorlatilag teljességgel ismeretlenek voltak a szélesebb történész-kutatótársadalom előtt. Érdekessége pedig abban rejlik, hogy a családi levéltár részletekbe menő (darabszintű) lajstromán felül az abban található középkori oklevelek regesztáit is az érdeklődők elé tárja. Mindezt természetesen a családi irategyüttes történetének és az elmúlt esztendőkben végrehajtott rendezésének sommázata, illetőleg a Palásthyak családi históriájának rövid összefoglalása vezeti be. Az Előszóval kapcsolatosan és a recenzenshez „hivatalból” illően egyetlen, de nem mellékes észrevételt rögtön érdemes tennünk. A Palásthyak birtokai – így családjogi kapcsolatrendszereik is – zömmel a mai Szlovákia területére eső Hont, Nyitra és Bars megyékre terjedtek ki, ekként a levéltár és, persze, segédlete is jó eséllyel számíthat szlovákiai történészek érdeklődésére.”

Továbbá írja: „...egy igen hasznos és fontos munkával szaporodott a honi középkori iratanyagot feltáró és bemutató munkák sorozata, ráadásul az újszerű közlési mód: a családi levéltár teljes iratlajstroma regeszta-függelékkel ellátva, az eddigi magyarországi gyakorlatban egyedülálló és követendő példaként szolgálhat. Az pedig csak külön emeli a kötet értékét, hogy további bizonyítéka a vidéki levéltárakban folyó, középkori iratanyaggal kapcsolatos, magas színvonalú feltáró munkáknak.”

Tóth Krisztina azonban ezzel nem fejezte be a munkát, a középkori anyagot tovább bővítette, újabb, más levéltárakban található anyagot gyűjtött össze, és ezek alapján készítette el doktori diszszertációját „A Palásthy család története a középkorban – Forrásközlés a családi levéltárban található oklevelek alapján” címmel. A diszszertációt idén júniusban nyilvános vita keretében summa cum laude minősítéssel védte meg.

Palást és a Palásthyak története ezzel még nem ért véget. Sok még a feldolgozatlan irat, a kiadatlan forrás, a rejtőzködő oklevél, amely lelkes, a régió és a család története iránt érdeklődő kutatókra vár.

A szerző Szabadkán él