A galántai és a dunaszerdahelyi kórházak igazgatóival is tárgyalt a megyei önkormányzat

Jozef Viskupič

Jozef Viskupič, a Nagyszombat Megyei Önkormányzat (TTSK) elnöke és a megyei kórházak igazgatói a szerdai találkozójukon a járványhelyzet aktuális alakulásáról és az első hullám idején szerzett tapasztalataikról tárgyaltak. 

A dunaszerdahelyi, galántai, pöstyéni, nagyszombati és szakolcai kórház igazgatói és a Mentőszolgálat megyei operációs központjának képviselői abban állapodtak meg, hogy javítani fogják azoknak a betegeknek az elosztási menedzsmentjét, akik esetében fennáll a koronavírus-fertőzés gyanúja.

„Annak ellenére, hogy nem Nagyszombat megye tartja fenn a kórházakat, a megye folyamatosan kapcsolatban van ezek igazgatóival. Nem akarjuk, hogy olyan helyzet álljon elő, hogy a kórházak nem vizsgálják ki a betegeket, és egyik helyről a másikra küldözgetik őket”

– közölte a megyeelnök.

A kórházak képviselői szerint a mobil mintavételi helyek működésének hatékonyabbá tételére lenne szükség, ezenkívül a biztosítóknak reálisabb összeget kellene fizetnie a mintavételért, mert a jelenlegi összeg nem fedezi a teljes költséget, amely a személyzet és a védőfelszerelés biztosítását is magában foglalja. „Az egyeztetésből kiderült: fokozott figyelemmel kísérjük a járványügyi helyzet alakulását. Jelenleg azt tudom mondani, hogy fel vagyunk készülve egy esetleges második hullámra” – tájékoztatott Viskupič.

Hozzátette: a megye bekapcsolódott a járványterv kialakításába, amelyet a múlt héten fogadott el a kormány Járványügyi Bizottsága. A megyei hivatal számára is ez lesz az irányadó.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?