A nagy kamionforgalom ellen tüntettek Vágsellyén

Vágsellye |

<p>Tiltakozók lepték el pénteken 15 és 16 óra között a Tesco bevásárlóközponthoz közeli körforgalmat, hogy transzparenseikkel rámutassanak a vágsellyeiek gondjaira: követelik az útdíj bevezetését az I/75-ös úton, amelynek öt kilométeres szakasza halad át a járási székhelyen, és naponta 7500 teherautó nehezíti a város közlekedését.</p>

 

A tiltakozók fel akarják hívni a nyilvánosság és az illetékesek figyelmét a terelőút megépítésének a szükségességére.

Az első tiltakozó megmozdulásra 2010-ben került sor, akkor májusban minden pénteken lassították a forgalmat a Štúr utcában, hajnali öttől este hat óráig.

A pénteki akción részt vett Martin Alföldi polgármester és helyettese, Jozef Mečiar is, továbbá néhány városi képviselő és helyi lakos. Csillag András a Terelőutat Vágsellyének polgári kezdeményezés nevében, főszervezőként elmondta, elérték céljukat a tiltakozó megmozdulással, felhívták az itt élők és a városon át közlekedő kamionsofőrök figyelmét  a már-már elviselhetetlen helyzetre. Nem az volt a céljuk, hogy csúcsidőben lezárják a városban a forgalmat, ezzel csak tovább nehezítenék az itt élők életét. A gépkocsivezetők egy része a transzparenseket tartók felé integetett, és biztosította őket a szimpátiájukról. A kamionsofőrök közül azonban néhányan fenyegetően mutogattak, vagy kiabáltak a tiltakozók láttán. A közlekedésügyi tárca a napokban arról tájékoztatta a város vezetését, hogy júliustól Diószeg és Érsekújvár között bevezetik az útdíjat, ami azonban továbbra sem vonatkozna az egész érintett útszakaszra.

A várható módosítás ellenére Jozef Mečiar ezzel kapcsolatban elmondta, nem tartja rossz ötletnek, hogy tiltakozó megmozdulásokkal mutassanak rá a városban élők arra, milyen fontos lenne a terelőút megépítése.

További részletek lapunk hétfői kiadásában olvashatók.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?