A nagy drágulások miatt elállnak a szerződésektől

Költségvetésükben jelenleg 150 ezer euró mínusszal számolnak (a szerző felvétele)
Ekecs |

A hatalmas áremelkedések miatt hozzávetőlegesen dupla annyi anyagi tőke volna szükséges a kivitelezésre, mint amit Ekecs község korábban elnyert. A körülményeket mérlegelve inkább visszalép a szerződéstől az önkormányzat.

Tavaly decemberben tájékoztattunk arról, hogy elkezdődhet Ekecs község rendelőintézetének teljes körű felújítása. Az egészségügyi minisztériumtól elnyert támogatás mellett azonban az önrész összege is igencsak jelentős volt. A község 755 ezer eurót kapott a rendelőintézet modernizálására, és 150 ezer euró önrésszel járult volna hozzá a modernizációhoz. Szerettek volna egy költséghatékonyabb épületben egy olyan modernebb környezetet létrehozni, ahol az orvosok és a betegek is egyaránt jobban érezhetik magukat. Tervezték többek között az eredeti tető lecserélését, hogy az energiaárak emelkedése miatt takarékosabban működhessenek. E gondosan előkészített tervet azonban keresztülhúzta a jelenlegi gazdasági helyzet, aminek következtében a magas áremelkedés és az eleve magas önrészi hányad miatt, a megszorult önkormányzat a szerződéstől való elállást javasolta.

Kialakult egy patthelyzet, melyben mérlegre kell tennünk az egyes pályázatok megvalósításának fontosságát és az önkormányzat mindennapi működéséhez szükséges feltételek bebiztosítását. Az orvosi rendelőnk projektjéhez a minisztérium új közbeszerzés javasol, a drágulások itt is megmutatkoztak, ugyanis a minisztérium által nem támogatott javítások, például a Patika épületrésze, az önrész itt hozzávetőlegesen 250 ezer euró körül mozog, a megoldás ebben az esetben a pályázattól való visszalépés volna és a továbbiakban önköltséges alapon folytatni a felújítást, elvégezni a szükséges javításokat az érvényes projekt alapján, mindig a község anyagi lehetőségeihez mérten.

- mondta Polák László, polgármester.

A pályázat komplexen kezeli az épületet, így nincs lehetőség részekre bontani a beruházást (a szerző felvétele)

A pénzügyi bizottság korábbi értekezletén részletes beszámolót készítettek, ahol az egyes tételeket sorra véve látni, hogy a lehetőségeikhez mérten így is nagy lépéseket tettek a rendelőintézet belső tereinek modernizálására, például két évvel ezelőtt egy teljesen új kazánházat alakítottak ki, ami azóta energiatakarékosabban működik, a helyi orvosok önerőből beruházhattak nyílászáróik kicserélésére, amit a bérleti díjaikból enged el az önkormányzat, a belső talajzat javítását is már évek óta elvégezték. Tehát annak ellenére, hogy a külső, már előre betervezett munkálatokkal még nem jutottak tovább, a belső környezet komfortérzetén jócskán emelni tudtak.

Többek között a Patika épületrésze is nagy önerőt igényelne (a szerző felvétele)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?