A következő években újabb bérlakások épülhetnek a városban

Egyre több a bérlakás, ezért megbíztak egy lakáskezelő céget azok ügyintézésére (A szerző felvétele)
Bős |

Hamarosan dönteniük kell a park mellett felépült új bérlakások sorsáról is, már most nagyon nagy az érdeklődést rájuk.

Nem sokat kell már várnia azoknak, akik az újonnan épülő önkormányzati bérlakásokra pályáztak, ugyanis rövidesen befejezik a munkálatokat. Az átadást még tavasszal tervezik, de rengeteg kérelem várakozik jelenleg is a döntéshozók asztalán. Azoknak sem kell elkeseredniük, akik most kiesnek a rostán, ugyanis ebben a választási ciklusban további 35-40 önkormányzati lakás építését tervezi a város.

További lakások épülnek

Sorra vették azokat a telkeket, melyek adottságaik alapján szóba jöhettek a lakásprojekthez, ilyen például a művelődési házzal szembeni telek. Jelenleg is folynak a tárgyalások a kivitelezővel. A telekár ugyan magas, de igyekeznének annyi lakást felépíteni a helyszínen, amennyit megenged a fejlesztési terv és amiből ki lehet hozni, hogy a szóban forgó telekár is beleférjen.

„A cél az, hogy a lakásalapból csak a hitelt kelljen fizetnünk. Jó úton halad ez a projekt, a tárgyalások jelenleg is folynak. Nem mindegy számunkra, hogy a város közepe hogy néz ki. Négy szintes házig gondolkodhatunk, azt reméljük, hogy a választási időszakban még 35-40 bérlakás megvalósul”

– mondta el Fenes Iván, Bős polgármestere a legutóbbi testületi ülésen majd hozzátette, hogy további két helyszínen is gondolkodnak. Az egyik egy olyan telek, amitől már megvált a város, de amennyiben ott bérlakások épülnek, van mód rá, hogy visszavásárolhassák. A másik pedig a korábban már említett projekt, a szolgáltatások háza, melyet többfunkciós lakóházzá alakítanának, a földszinten üzlethelyiségekkel, felette két szinten pedig lakásokkal.

„Ha kiürítjük azokat a részeket, amikre nem lesz szükség a későbbiekben, akkor akik jelenleg ott vannak, mindenki el fog férni a lenti szinten”

– jegyezte meg a polgármester. Az egyelőre még kérdéses, hogy a szolgáltatások házának átalakítását ki végzi. Egy vállalkozó már jelezte ezen szándékát, de még nem született megállapodás. Amennyiben magánkézbe kerülne a felújítás, az említett vállalkozó adná majd bérbe a felújított épület helyiségeit, ha pedig maradna az önkormányzatnál, akkor saját feladatuk marad a felújítás és a későbbi bérbeadás. Annyi bizonyos, a szolgáltatások házának kérdését az ottani nagy rezsiköltség miatt továbbra is sürgeti a városvezetés.

Nagyon magas a túljelentkezés az önkormányzati bérlakásokra (A szerző felvétele)

Lakáskezelőhöz fordultak

A 15 új bérlakással már most csaknem 130 lakásra bővült a városban elérhető önkormányzati lakások száma. A vezetés úgy döntött, hogy a környező nagyvárosokhoz hasonlóan megbíznak egy olyan céget, ami mostantól fogva kezelni fogja a bérlakásokat.

„Nem itt fog zajlani az ügyintézés a községházán és mi is áttérünk arra, hogy a lakbért is kizárólag banki utalással lehet majd megtéríteni”

– magyarázta el a polgármester, majd hozzátette, hogy jó a bérlők fizetési morálja, nincsenek nagy tartozásaik. Csupán egy bérlő van, ahol közel 4000 euró tartozás halmozódott fel, itt már a kiköltöztetésnél tartanak. Az alacsony kategóriájú bérlakások jövőbeni sorsán is elgondolkodtak, de ezekben nincsenek nagyobb ráfordítások. Abban bíznak, hogy a lakásokat kezelő céggel kötött szerződés után sokkal átláthatóbb lesz a rendszer.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?