A kormányhivatal elé vonulnak a vereknyeiek

Pozsony/Vereknye |

<p>Évek óta szennyezi a környezetet az egykori Dimitrovka vegyi üzem mérgező hulladéklerakata.</p>

Tüntetést szerveznek a városrész lakói a kormányhivatal elé, mert szerintük a hivatal nem tesz semmit az egykori Dimitrovka vegyi üzem hulladéktelepének felszámolásáért.

A civil aktivisták és az önkormányzat évek óta próbálja felhívni a figyelmet a mérgező anyagok lerakatára, amely szerintük veszélyezteti Közép-Európa legnagyobb vízkészletét. A környezetvédelmi minisztérium azonban kitart amellett, hogy a hulladéktelep nem veszélyes, és ezt mérésekkel is bizonyítani tudják. „Másfél éve bejelentettük, hogy az önkormányzat sztrájkkészültségbe lép, mert a kormány nem tesz semmit a vereknyei mérgező vegyi anyagokkal telezsúfolt telep felszámolásáért. A lerakat szennyezi a talajvizet, tönkreteszi az itt élők egészségét és a Csallóköz élővilágát” – olvasható a városrész felhívása az önkormányzat honlapján. A Juraj Dimitrov vegyi üzem területén a’60-as, ’70-es években mérgező anyagokkal teli fémhordókat ástak el. Közel 90 ezer köbméter vegyszer lehet megközelítőleg 4,65 hektárnyi területen. A bősi vízerőmű üzembe helyezése óta megemelkedett talajvíz fokozatosan oldja ki a mérgeket. Vereknyén közel tizenöt éve tiltják a kútvíz használatát. Az elmúlt években különböző fórumokat is szerveztek, egyelőre azonban nem történt lényeges előrelépés a mérgező anyagok felszámolása ügyében. Október 26-án fél tíztől a városrész vezetése tiltakozást szervez a kormányhivatal épülete elé, hogy „tanúsítsák a környezet iránti felelősségteljes hozzáállásukat és arra kényszerítsék a kormányhivatalt, teljesítse az alkotmányba foglalt rendelkezést, amely szerint köteles őrizni és gyarapítani a természeti kincseket”. Nemcsak a helyieket, hanem a környező települések lakosait is várják a megmozdulásra.

„A minisztérium még tavaly részletes geológiai elemzést végzett a vegyi üzem egykori hulladéktelepén. A tanulmány kimutatta, hogy a telephely egyelőre nem veszélyezteti a Csallóköz ivóvízkészletét” – tájékoztatta lapunkat Petra Stano Maťašovská, a környezetvédelmi tárca szóvivője. A mérések azonban igazolták, hogy egyre jobban terjed a mérgező vegyi anyag, és minél hamarabb szanálni kell a telephelyet. Hiába a tanulmány, mivel még mindig kérdéses, hogy kinek kell felszámolnia a veszélyeshulladék-lerakatot. A Pozsonyi Járási Hivatal ezzel kapcsolatos döntése – amely szerint nem lehet megállapítani, hogy ki a felelős – nem jogerős. A szóvivő közölte, a kormány ősszel dönthet arról, melyik minisztériumnak kell majd megtisztítania a területet. „Ha a környezetvédelmi minisztériumot kötelezik erre, elsősorban uniós alapokból finanszírozzuk a munkálatokat” – folytatta Stano Maťašovská. A tárcánál azt is tudják, hogyan lehetne orvosolni a helyzetet, speciális eljárással különítenék el a mérgező anyagokat a talajtól. A munkálatok költségei a közbeszerzési pályázattól függenek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?