A hétvégén 3. Komáromi Borkorzó

Komárom |

<p>A hétvégén harmadízben rendezik meg a városban a Komáromi Borkorzót, amelynek kulturális programját ezúttal a 16. Borostyán Fesztivál adja.</p>

Két évvel ezelőtt szerencsésnek bizonyult a város kezdeményezése, hogy ősz elején, egészen pontosan szeptember első hétvégéjén – amolyan nyárbúcsúztatóként – életre hívta a minőségi borok, a finom ételek és a zenei ínyencségek ünnepét. Idén nyolc hazai, hat magyarországi és egy osztrák borász, illetve pincészet jelezte részvételét. Az ételspecialitások – a hal- és vadételek, sajtkülönlegességek mellett – idén kacsa- és libasültekkel bővülnek, s ezúttal is lesz kemencés lepény, kürtőskalács és számtalan ínycsiklandozó péksütemény.

Ami a zenei kínálatot illeti, pénteken 17 órától Hupka Adrián és Horváth Gergő koncertjével indul a program, őket Gerendás Péter követi, majd a kürti cigányprímás, Pepes Sándor és zenekara húzza a talpalávalót. A Tiszti Pavilon mellett felállított színpad előtt ugyanis helyet biztosítanak a táncolni vágyóknak is. Szombaton már délután kettőtől szól a zene a téren, először a Dunaj Néptáncegyüttes mutatkozik be, majd a Charlotte reneszánsz táncegyüttes tart oktatással egybekötött táncbemutatót. Fél négytől a megzenésített gyermekverseket, ismert és kevésbé ismert gyerekdalokat előadó Fülke együttes műsorát láthatja a közönség, majd a hazai Borostyán együttes lép színpadra. A zenei kínálat kicsúcsosodását a délszláv hagyományokat ápoló Söndörgő esti koncertje jelenti. Vasárnap 14 órától a Barátság ifjúsági cigányzenekar indítja a programot, majd a kelta, magyar és balkáni népzenéből építkező Katnáng együttes ad koncertet. A zenei sokszínűség jegyében fél öttől az autentikus skót zenét játszó Dagda lép színpadra, őket pedig Csiba Júlia és a Csángálló követi – a csángó népzenei koncerttel. A fesztivált az Expired Passport együttes rockkoncertje zárja. A belépés valamennyi koncertre ingyenes.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?