A héten másodszor vették üldözőbe a rendőrök ugyanazt a bűnözőt

Érsekújvár |

<p>Ezúttal az Érsekújvári járásban vették üldözőbe a rendőrök azt a 30 éves férfit, aki hétfőn Pozsonyban menekült előlük egy autóval, melyben rajta kívül a felesége és két kisgyerek is utazott. Most is vele volt a felesége és a hároméves gyereke is.</p>

A legutóbbi, pozsonyi üldözés úgy ért véget, hogy a férfi egy Renault Megane-nal egy lámpaoszlopnak ütközött. Az autóban utazott a felesége, és  két kisgyerek is (1 és 3 évesek). A fiatalabbik súlyosan megsérült, a többi utas könnyebb sérüléseket szenvedett. Mint utóbb kiderült, a sofőrnek nem volt jogosítványa és körözés alatt állt. A férfit ezúttal egy zsitvafödémesi (Úľany nad Žitavou) lopás miatt keresték a rendőrök. A pár egy bicikli csomagtartójáról lopott el egy táskát, majd egy Škoda Octaviával elhajtottak. Az autót a lévai járásbeli Csata mellett próbálták megállítani a rendőrök, a sofőr azonban gázt adott, és Párkány felé menekült. Végül Kőhídgyarmat után sikerült őket megállítani. Az úton keresztbe állt egy rendőrautó, de az Octavia sofőrje még ekkor sem állt meg magától, inkább belehajtott a gépkocsiba. Az autós üldözés során szerencsére senki sem sérült meg. A 30 éves, szelőcei (Selice) férfit és 32 éves feleségét a rendőrök őrizetbe vették. Mint kiderült, aznap egy bánkeszi (Bánov) élelmiszerboltból is loptak. A rendőrség lopás ügyében indított eljárást ellenük. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?