A három gyerek halálát az anya élettársa okozhatta

Kassa
Kassa |

Január 14-én kedden három gyerek szénné égett holttestére bukkantak a tűzoltók egy kigyulladt viskó hamvai közt. A tűz keletkezésének pontos oka még ismeretlen, a rendőrség viszont azóta egy 31 éves férfi ellen általános veszélyeztetés vétsége miatt eljárást indított.

A Kassa-Dél városrészben, a város szélén lévő összetákolt viskók egyikében kedden, 8 óra körül csaptak fel a lángok. A tákolmányban egy hétgyerekes anya és élettársa élt. A tűzoltók 8.20 körül szálltak ki a helyszínre. Az oltás során három gyerek holttestére bukkantak, a gyerekek mindössze 1, 2 és 3 évesek voltak. Az édesanya, élettársa és négy másik gyermeke megmenekült, de lapunk értesülése szerint azóta már az édesanya és élettársa is kórházba került. Jana Mésárová, a Kassai Kerületi Rendőr-kapitányság szóvivője lapunknak elmondta, hogy a tűz eloltása után a kerületi rendőr-kapitányság bűnügyi nyomozói vették kézbe az ügyet. „A szükséges vizsgálatok elvégzése után, illetve nyomós bizonyítékok alapján egy 31 éves férfit gyanúsítottunk meg általános veszélyeztetés vétségének az elkövetésével. Az elkövetőt az incidens óta az egyik kassai kórházban ápolják. Ha bűnössége bebizonyosodik, húsz és huszonöt évig terjedő, végső esetben életfogytig tartó börtönbüntetésre számíthat. A nyomozás jelenlegi állását tekintve bővebb információkat nem közölhetünkˮ – tudatta lapunkkal Mésárová. 


Szándékos gyújtogatás 
A hétgyermekes édesanyával megpróbáltunk személyesen találkozni, lelkiállapota miatt jelenleg kórházi ellátásra szorult, így csak a nő édesapjával sikerült telefonon beszélnünk. Tőle megtudtuk, hogy lánya épp legkisebb fiával, Kristiánnal volt anyasági szabadságon. A 7 éves Kevin, a 11 éves Daniel és a 13 és Marek épp iskolába készültek. „A mindössze négyéves kisfia, Tibor rohant át hozzá azzal, hogy édesapjuk egy lángoló szivacsot dobott az ágyukra. Amikor a lányom berohant a szobába, már minden lángolt. A három legkisebb gyereket már nem tudta kimenteni, kénytelen volt őket hátrahagyniˮ – mondta a hétgyerekes nő édesapja, aki a Luník IX lakótelepen található lakásában nyújtott ideiglenes menedéket lányának és négy unokájának. A baleset helyszínét meglátogatva csak a viskó porrá égett maradványaival szembesültünk, a szomszédok nem igazán akartak nyilatkozni a történtekről. „Adriana élettársa, Tibor állítólag drogozott és erős gyógyszereket is szedett. Szerintünk ez, illetve ezek kombinációja okozhatta a tragédiát. Nem ismertük őket közelebbről, viszont többször is veszekedtek, de nem hittük volna, hogy ilyenre képes lenneˮ – mondta egy neve elhallgatását kérő szomszéd.  

Visszatérő probléma
Mivel a keleti országrészben 2018. novemberében is hasonló, tragikus kimenetelű baleset történt, kíváncsiak voltunk, mit tesznek az illetékesek az ilyen és hasonló sorsú családok érdekében. 
Ravasz Ábel (Híd) romaügyi kormánybiztos az Új Szónak elmondta, a szegénységnek is több fokozata van. „Az egyik legnehezebb élethelyzet az, amikor valaki improvizált viskóban lakik, illegális telepeken. Ez országszerte megközelítőleg 5000 háztartást érint a Roma Közösségek Atlasza szerint. Az ilyen informális viskóknál abszolút mély szegénységről beszélhetünk, és a hozzá kapcsolódó problémákról – higiénia és egészség, gyerekszám, szemétháztartás, kutyák stb. Sajnos az ilyen házakban azzal tüzelnek, ami van, ami sokszor vezet tűzesetekhez, mint a mostani is voltˮ – mondta Ravasz Ábel. Hozzátette, igyekeznek a lehető legtöbb gyereket és családot jobb lakhatásba elhelyezni, és a kunyhók száma csökkenőben van, de ez az 5000 is túl sok. „A megoldások keresésekor mindig együttmű-ködünk a falvakkal és városokkal, hiszen operatívan az ő kezükben a megoldás. Mi programokat kínálunk úgy a terepmunka, mint a befektetések, lakások, utak, vízvezetékek stb. terén. Ezekkel a lehetőségekkel utána a településeknek kell élniük. A tragédiák után egy kidolgozott metodika alapján segítünk a családoknak – elmondjuk, kihez tudnak fordulni és mihez tudnak hozzájutni az első napokban és azután. Ebbe természetesen beletartozik a munkaügyi hivatal is, ami az első gyorssegélyt adja, de például a segélyszervezetek, a Vöröskereszt, élelmiszerbank és hasonlók is segítenekˮ– magyarázta a kormánybiztos. 

A hivatal figyeli a családot
Jana Lukáčová, a munka-, szociális és családügyi hivatal (UPSVaR) igazgatójának szóvivője szerint a krízishelyzetekkor a hivatal mindig az érvényben lévő törvények értelmében hajtja végre a kellő óvintézkedéseket. „A téli hónapokban valamilyen szinten mindig arra lehet következtetni, hogy az egyes családokban élő szülők és gyerekek, elsősorban az egyszerű építményekben tartózkodók életkörülménye jelentősen romlik. Az ilyen helyzetekben nemcsak a terepmunkások, hanem a helyi önkormányzatok szemszögéből is sokkal nagyobb odafigyelésre és aktívabb, elmaradhatatlan beavatkozásokra van szükség, hogy a lehető legalacsonyabb szintre csökkentsük a családok és a fiatalkorúak veszélyeztetettségét. Ha a gyerekek mégis ilyen helyzetbe kerülnek, a hivatal azonnal felhívja a bíróság figyelmét, hogy a bírósági eljárás végéig helyezzék ideiglenes ellátásba a gyerekeket. A kassai tragédiában érintett anyára és a négy gyerekre jelenleg a közeli hozzátartozók vigyáznak. A mi hivatalunk a mentális segítséget és a család támogatását biztosítja. A hivatal állandó kapcsolatban van a családdal. A jövőbeli lépések az édesanya és az egész család élethelyzetétől függˮ – zárta Lukáčová. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?