A fiatal tanyiak tarka műsorral kedveskedtek az idősebbeknek

Tany. Tarka műsorral, finom ebéddel és fejenként kétszáz koronás vásárlási utalvánnyal köszöntötték a hatvan év feletti lakosokat az idősek hónapja alkalmából a településen.

Nagy Gabriella polgármester ünnepi köszöntőjében Teréz anya szavait idézve rámutatott: nem tehetnek nagy dolgokat, csak kicsiket, de azt nagyon nagy szeretettel. „Sajnos, nem vállalhatjuk át a gáz- és villanyszámláikat, erre nincs módunk. De szeretnénk egy kellemes délelőttöt szerezni Önöknek, hogy kicsit megpihenjenek, szórakozzanak, érezzék, fontosak számunkra” – mondta. Arra kérte az egybegyűlteket, hogy legnagyobb kincsüket, az élettapasztalatukat osszák meg a fiatalabb nemzedékkel, azt ugyanis nem lehet a számítógéptől megtanulni, nem helyettesíthető az internetről letöltött programokkal sem. A nagyapáknak, nagymamáknak a helyi alapiskola kisdiákjai nyújtottak át egy csokorra való verset-éneket – hol mosolyt fakasztva, hol egy-egy könnycseppet csalva a szemekbe. Majd a Tanyi Fiatalok ifjúsági csoport vérpezsdítő zenés-táncos produkcióját láthatta a közönség. A cigánytáncot, kán-kánt lejtő lányok bizony nagy tetszést arattak az idősebb nemzedék tagjai körében.

A 830 lelket számláló községben 178 a hatvan évnél idősebb ember, ami az összlakosság mintegy 21 százaléka. A polgármester asszonytól megtudtuk, eddig nem volt nyugdíjasklub a településen, ám ezen a közeljövőben változtatni szeretnének. „Az önkormányzat egy fűthető, televízióval felszerelt helyiséget szeretne a klub rendelkezésére bocsájtani, ahol összejöveteleket tarthatnák az idősek” – tette hozzá. Már megtörténtek az első lépések a klub megalakítása ügyében: a magyarországi testvérközségben, Ászáron járt egy kisebb küldöttség, hogy az ottani tapasztalatokból merítsenek. Szabó Magda, a nyugdíjasklub egyik előkészítője szerint az igények alapján alakítják majd ki a klub programját. „Az ászáriak közös színházlátogatásokat szerveznek, megünneplik tagjaik születésnapját, éneklőcsoportot hoztak létre – mondta. – Hasonló dolgokra bizonyára itt is lesz igény. De egy jó kis beszélgetés, receptek vagy kézimunka-minták cseréje is bizonyára többek számára kellemes kikapcsolódást jelent majd.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?