A cukorkészítésbe bele lehetett szeretni

SZÁSZI ZOLTÁN

Rimaszombat. Egészségi problémák miatt néhány nappal ezelőtt vonult nyugállományba Pál Gyula Rimaszombatban élő cukorfőző mester. Ő maga inkább úgy mondja: egyszerű technológus volt, aki megszerette és 35 szezonon át végezte legjobb tudása szerint ezt a munkát. A sors iróniája, hogy aki évtizedekig készítette a cukrot, ma már meg sem kóstolhatja, mert cukorbeteg.

Vegyésznek készült, Pozsonyban végzett

„Egyházasbáston születtem, és a helyi iskolában Szókovács tanító bácsi volt az, aki nagyon megszerettette velem a kémiát, így az alapiskola elvégzése után, alig 15 évesen Pozsonyba kerültem. 1975-ben érettségiztem a híres Vegyipari Szakközépiskolában. Komoly tudást kaptunk, jó tanáraink voltak, a szlovák nyelvvel is hamar megbarátkoztam. Érettségi után helyhiány miatt nem vettek fel a vegyipari főiskolára, így hazajöttem, és munkát kerestem. Mivel a pozsonyi iskolában megtanultuk a cukor-, sörmalátagyártás technológiai folyamatait is, az akkor már tíz éve működő rimaszombati cukorgyárban próbáltam meg elhelyezkedni. Előbb brigádosként, de még a belépésem napján állandó munkaviszonyt ajánlottak, mihelyst megtudták, melyik iskolában végeztem” – mesélt a kezdetekről Pál Gyula. Emlékei szerint éppen belépésekor kezdett felfutni a termelés a rimaszombati cukorgyárban, és mint minden fiatal akkoriban, ő is végigjárta a ranglétrát. Egyszerű nyersanyag-feldolgozási irányítóból alig fél évtized alatt a gyártási technológusi posztig vitte, tulajdonképpen ő felelt a gyártás menetéért és a minőségért is. „Bele lehetett szeretni ebbe a munkába. Ezt csak az tudja, aki megpróbálta. Látni, ahogyan a sáros répa egy hosszú folyamat után finom fehér cukorrá változik – ez még ma is jó érzéssel tölt el” – teszi hozzá a cukorfőző mester.

Hogyan készül a cukor?

Aki kávéjába, teájába teszi a fehér, apró kristályokat, talán nem is tudja, milyen hosszú és bonyolult folyamat a cukorkészítés. A cukorrépa a beszállítás után a mosóba kerül, majd felszeletelik és kilúgozzák, ezt követi a léelszívás, a háromszoros derítés, majd a szénsavazás, a szűrés, szűrés után a vákuum alatti főzés, egészen pontosan a kristályosítás, ezután a centrifugálás, szárítás, csomagolás és az áru értékesítése a folyamat vége. „Az egész cukorgyárnak egyetlen, jól összehangolt egészként kell működnie, ha a folyamatban egy rész hibás, az az egész végeredményére kihatással van. Az én időmben még műszakonként legkevesebb száz ember dolgozott a gyárban, három műszakban folyt a gyártás a szezon alatt. Ma már csak néhány fal és a közel száz méter magas kémény áll még a rimaszombati cukorgyárból, sokak szomorúságára” – állapította meg szomorúan a mester.

Siker, változások, leépítés, bezárás

Rimaszombatban 1960-ban kezdték el építeni a cukorgyárat, az első szezon 1965-ben volt, akkor még csak két hétig tartott. Később felfuttatták a termelést, volt olyan év is, hogy több mint száz napig egyfolytában, három műszakban dolgozott a gyár. Negyven szezon után, 2006 februárjában álltak le a gépsorok, azokat az osztrák tulajdonos leszereltette, egy részük Bosznia-Hercegovinába, Brčkóba került, néhány gépet pedig Szeredre – a szlovákiai cukorgyártás mai központjába – helyeztek át. A gyár bezárásának egyik fő oka az uniós cukorkvóta bevezetése volt, ennek következtében a tíz szlovákiai cukorgyárból nyolcat bezártak. Szereden és Hőlakon (Trenčianská Teplá) maradt meg csak a két gyár, Nyitrán, Oroszkán, Tőketerebesen, Nagysurányban, Nagyszombatban, Diószegen, Dunaszerdahelyen és Rimaszombatban leállt a termelés. A leépítést részben a technológiák fejlődése is okozta, a ma működő két gyár most már képes lenne akár a korábbi tíz termelését is kiváltani.

Ha tehetné,

folytatná a munkát

„Ha újrakezdhetném a pályát, talán megint ezt választanám, főleg úgy, ha már a megszerzett tapasztalatokat is magammal vihetném. Sajnos kényszerpihenőre utaltak, a sok idegeskedés, a cukorgyártásban korábban mindennapos óriási hőmérséklet-különbségek miatt cukorbeteg lettem, vérnyomásproblémáim vannak, emellett krónikus tüdőgyulladás kínoz. Pár napja búcsúztam el a kollégáktól Szereden. Számomra mindig az volt a legnagyobb kitüntetés, hogy elfogadtak, szerettek, hogy jó minőségű cukrot tudtunk készíteni együtt – tette hozzá Pál Gyula cukorfőző mester.