Attól függetlenül, hogy milyen színű a járás a Covid-automata szerint, a gyógyfürdők folyamatosan működnek. A Szlovák Gyógyfürdők Szövetsége úgy tájékoztatta a hírügynökséget, hogy mivel ezek a gyógyfürdők egészségügyi intézmények, ezért olyan rendszerben tarthatnak nyitva, amely nem korlátozza a gyógyfürdői ellátást.
A Covid-szemafor színétől függetlenül működnek a gyógyfürdők
„Az egyes gyógyfürdők orvosi beutaló alapján fogadják a betegeket, és minden olyan szolgáltatás és kezelés igénybe vehető, amely megfelel a világjárvány idején megszabott feltételeknek” – áll a szövetség közleményében.
A szövetség emlékeztetett, hogy a gyógyfürdők a járványügyi és a szigorú higiéniai előírások betartásával, a Közegészségügyi Hivatal előírásaival összhangban működnek, hogy a betegek és az alkalmazottak is a lehető legnagyobb mértékben védve legyenek a koronavírus terjedésétől.
A gyógyfürdők szövetsége hangsúlyozta, hogy fontos különbséget tenni a szállodák wellnessfürdői, az uszodák és az aquaparkok – amelyek az egyes járásokban bevezetett intézkedések miatt zárva vannak – és a gyógyfürdők között, amelyeket az egészségügyi minisztérium működtet.
A gyógyfürdők listája megtalálható az egészségügyi minisztérium, valamint a Szlovák Gyógyfürdők Szövetségének honlapján.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.