A 11 éves kislány esete a pszichológust is sokkolta! Nézzük, mit mondott!

heer

Az Annamajorban (Miloslavov) található egykori szövetkezet épületben történtek egész Szlovákiát megdöbbentették. Gabriella Herényiová tapasztalt gyermekpszichológus a pluska.sk-nak elmondta, hogy miben kereshetők az okok, és mi játszódik le ilyenkor az áldozat fejében.

Herényiová szerint a pandémia is szerepet játszik abban, hogy a gyerekek így viselkedtek. "Társadalomként félretettük őket, nem járnak iskolába, de ez nem jelenti azt, hogy megoldottuk a problémáikat, épp ellenkezőleg. Mi csak súlyosbítottuk őket. Elvettük tőlük az iskolát, a szakköröket, a barátaikat. Ha elszigetelődnek, mint ebben az esetben, egy volt szövetkezeti épületben, ott senki sem zavarhatja őket, "szabad a terep", és kipróbálhatnak minden embertelenséget, amit elkövettek, mert ezt látják a filmekben, még abban a korban vannak, amikor nem ismerik a következményeket" – mondta a pluska.sk-nak.

A pszichológus elmondta, a kulcs a megelőzésben van. "Gondoskodni kell a gyerekekről, vissza kell adni nekik a köröket, a sportot, hogy valahol megvalósíthassák önmagukat” – közölte.

Mi történik most az áldozattal? Mire kell figyelniük a szülőknek? Hogyan óvják meg gyermekeiket? A pszichológus erre is válaszolt! Folytatás a galériában.

Galéria

(br, pluska)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?