3 ezreléket fújt egy 25 éves szlovákiai sofőr

Egy másik sofőr pedig egy bevásárlókocsit nyomott egy másik parkoló autónak tolatás közben – 2 ezrelék feletti értéket mutatott esetében az alkoholszonda.

Egy másik sofőr pedig egy bevásárlókocsit nyomott egy másik parkoló autónak tolatás közben – 2 ezrelék feletti értéket mutatott esetében az alkoholszonda.

Május 3-án nem sokkal éjfél után egy Peugeot 208 típusú személygépjármű sofőrjét tartóztatták le a rendőrök a Zavar község melletti ipari park közelében. Az ellenőrzés keretében a rendőrök alkoholszondás tesztnek is alávetették a sofőrt. A 25 éves férfi szervezetében 3,08 ezreléknyi alkoholt mértek.

Április 30-án, vasárnap a pöstyéni rendőröket riasztották egy helyi áruház parkolójába. A helyszínen egy Škoda Fabia sofőrje tolatás közben egy bevásárlókocsit nyomott egy másik parkoló autónak. A szemtanúk azért riasztották a rendőrséget, mivel úgy látták, a nő sokkos állapotban van.

A rendőrök a helyszínre érkezve alkoholszondás ellenőrzésnek vetették alá a 43 éves sofőrt. Szervezetében 2,23 ezreléknyi alkoholt találtak. A nő jogosítványát elkobozták, majd kórházba szállították.

A rendőrök mindkét sofőrrel függőséget okozó szer hatása alatt elkövetett veszélyeztetés bűntette miatt folytatnak eljárást. A törvény szerint akár 1 évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhetik őket.

(Polícia SR, cszs)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?