2017-ben befejezik Krasznahorka várának felújítását

Krasznahorkaváralja |

<p>A kulturális minisztérium közölte, ha minden a tervek szerint halad, 2017-ben befejezik a krasznahorkai vár felújítását. A vár három évvel ezelőtt leégett, a felújítások 2012 márciusa óta zajlottak.</p>

„Mivel nemzeti műemlékről van szó, előfordulhatnak különféle előre nem látható körülmények, megeshet, hogy a rekonstrukciót végül csak 2018-ban tudják befejezni” – közölte Jozef Bednár, a kulturális minisztérium szóvivője. Bednár szerint a vár felújításának költsége – az egész tetőszerkezetet beleértve – durván számolva 15 millió euróba kerül. „Ez az összeg valószínűleg nem lesz magasabb, hacsak a munkálatok során nem lépnek fel komoly problémák, amelyekkel nem tudtunk előre számolni” – mondta a szóvivő.

A vár rekonstrukciója jelenleg a tervek szerint halad. Az alsó és a középső vár vakolatát vizsgálják. Elkészült az alsó és a középső vár tetőszerkezete, az egész középső és az alsó vár tetejének nagy részét cserép fedi. Megkezdődött a felső vár helyreállítása is, és elkezdték építeni az északkeleti bástya állandó tetőzetét. Itt a tetőszerkezetet speciális fekete színű rézlemezzel borítják. A Szlovák Nemzeti Múzeum Betléri Kastélymúzeumának vezetősége közölte, remélik, a kulturális minisztérium belátható időn belül kiírja a versenypályázatot a fennhatóságuk alá tartozó krasznahorkai vár felújítására, mivel ez a szükséges lépés, hogy megkezdődhessen a rekonstrukció harmadik – egyben utolsó – fázisa. A jelenleg zajló második fázis a teljes tetőzet elkészítésére fókuszál, 2015 végéig kell befejezniük a munkálatokat. A harmadik fázisban fokozatosan újra látogathatóvá tennék a várat a nyilvánosság számára. A vár kihasználásának új koncepciója szerint új munkahelyeket létesítenek, valamint tájékoztató központot, kávézót és szuvenírboltot is kialakítanak. Kiállításokat és különféle kulturális rendezvényeket is terveznek. (SITA, za)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?