<p>Dunaszerdahely. Több százan gyűltek össze november 17-én, a szabadságért és demokráciáért vívott harc ünnepnapján a Dunaszerdahelyi Városi Művelődési Központ előtt, hogy – megemlékezésként az 1989 novemberében lejátszódott eseményekre, illetve a jövő tehetségeit támogatandó – szerencselámpásokat gyújtsanak és bocsássanak fel.</p>
1989 novembere óta nem voltak kint ennyien a téren
LŐRINCZ ADRIÁN
Minden eddiginél nagyobb tömeget vonzott a térre a rendezvény, melyet a Szerdahely Polgári Társulás kezdeményezett – Dakó Sándor (Híd) önkormányzati képviselő és ötletgazda szerint „ennyien utoljára ’89 novemberében voltak kint”. „Az érdeklődés és a részvétel a legmerészebb elképzeléseinket is túlszárnyalta – közölte. – Eredetileg száz szerencselámpás felbocsátását terveztük, ám a Facebook közösségi portálon, a médiában, illetve a reklámfelületeken is meghirdetett megmozdulás visszhangját tapasztalva ötszázat szereztünk be. Mind elkelt, sőt kevésnek bizonyult.” A rendezvényre látogatók három euróért vehették meg a papírballonokat; a tiszta bevételt a szervezők a város iskoláit látogató hátrányos helyzetű, de jó előmenetelű diákok támogatására fordítják. „Becsléseim szerint közel ezerötszáz ember jött ki a térre, a szerencselámpások eladásából befolyt, a hátrányos helyzetű diákok támogatására fordítható tiszta bevétel pedig 1132 euró. E héten levélben keressük meg az oktatási intézmények vezetőit, amelyben tájékoztatjuk őket a támogatási lehetőségről, illetve javaslatot kérünk arra, hány gyermeket támogasson a társulás. Neveket természetesen nem, csak létszámot kérünk tőlük.”
Dakó korábban elmondta: a rendezvényt a Szerdahely Polgári Társulás hagyományteremtő szándékkal hívja életre; célja, hogy politikai beállítottságra, párthovatartozásra való tekintet nélkül összehozza az embereket a szabadságért és demokráciáért vívott harc évfordulóján. „Ahogy a rendszerváltás a jövőnkről szólt, úgy a jövő nemzedékét szolgálja ez a rendezvény is” – tette hozzá a képviselő.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.