15 év letöltendőt kapott a nő, aki féltékenységből leszúrta exbarátja új szerelmét

késelés k

A nő a szépségszalonban dolgozó szerelmi riválisától kért egy időpontot, majd leszúrta egy vadászkéssel.

A nyár folyamán a főiskolai hallgató Bibiana gyilkos tervet eszelt ki, hogy megszabaduljon a kétgyermekes Dominikától, aki miatt párja elhagyta őt.

Hamis személyazonosságot használva az Instagramon keresztül foglalt le egy időpontot a szépségszalonban, ami Dominikáé volt – amikor az ajtó becsukódott, támadásba lendült.

Hátba és fejbe szúrt egy hatalmas vadászkéssel. Az egész nagyon rövid ideig tartott

– mesélte az áldozat.

A támadó folyamatosan azt kiabálta a sértettnek, hogy meg fogja ölni, a kétgyermekes anyuka azonban visszavágott, és amennyire csak tudott, védekezett, amelynek következtében több szúrt seb is keletkezett a tenyerén.

Dominikának végül sikerült kiszabadulnia Bibiana öleléséből, és rázárta a szalon ajtaját, majd kiugrott az ablakon, és autójával elmenekült. Édesanyjához ment, a további történéseket viszont már nem tudta felidézni, mivel elvesztette az eszméletét, és csak a kórházban tért magához.

Bibiana bevallotta bűnösségét a bíróságon, amit a tanács elfogadott. Az ügyészség eredetileg 17 év fegyházbüntetést javasolt a támadónak, ám a nő végül 15 év letöltendő börtönbüntetést kapott.

(joj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?