13 éves lányt erőszakolt meg a katona

Eperjes |

<p>Beismerő vallomást tett ma az Eperjesi Járásbíróságon Stanislav S. Az egykori katonát kiskorú szexuális zaklatásával vádolják. A mai főtárgyalás során a vádlott beismerő vallomást tett.</p>

A vád szerint Stanislav S. 2009. február 18-án felajánlotta egy 13 éves lánynak, hogy Nagymihályból elviszi Lasztomérbe. Azonban egy elhagyott helyen letért a útról, és kétszer megerőszakolta a kislányt. Az erőszakos közösülésről mobiltelefonjával felvételeket készített.

A per során szexológus szakértő is ismertette szakvéleményét. A szakértő szerint a vádlott hebefil (Egy felnőtt személy - rendszerint férfi - szexuális vonzalma serdülő fiatalok iránt.) hajlamot mutat. A szakértő javasolta a vádlott kényszergyógykezelését.

A sértett jogi képviselője elfogultsági indítvánnyal élt abírói tanács egyik tagja irányában, és kérte, hogy a pert a Nagymihályi Járásbíróság tárgyalja. A járásbíróság ezt elutasította, de az üyvéd fellebbezett. Így erről az Eperjesi Kerületi Bróságnak kell döntenie. A per május 14-én folytatódik.
A sértett képviselője szerint a lány nem értett egyet a közösüléssel, így kérte, hogy a vádat minősítsék át kiskorú sérelmére elkövetett nemi erőszakra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?