Száz főt oltottak be Nemesócsán

Nemesócsa
Nemesócsa/Nyitra |

Az önkormányzat kezdeményezésére a 60 évnél idősebb helyi lakosok kapták meg a Pfizer oltóanyagát kedden. Május második felétől a megye fogja koordinálni a folyamatot.

A helyben történő oltást a nemesócsai önkormányzat kezdeményezte és szervezte meg. „Trencsén környékén már volt példa egy ilyen vállalkozásra, amikor három falu összefogott, majd sikerült nekik kivitelezni a csoportos oltást. Kapcsolatba léptünk a kórházzal, ők szállították a Pfizer vakcináit. Lényegében véve majdnem mindent nekünk kellett biztosítani: az adminisztratív munkaerőt, a helyszínt, valamint az orvost is mi kértük fel” – tájékoztatta lapunkat Válek Iván (független) polgármester. Az oltócsapatot Princzkel Mária körzeti orvos, Szikonya Terézia nővér és Mészáros Eleonóra, a komáromi kórház alkalmazottja alkották. Az oltóanyag kezelési protokolljából adódóan 100 főben korlátozták a beoltandó lakosok számát, akik 28 nap után fogják megkapni az oltás második dózisát, ugyancsak Nemesócsán. Egyébként túljelentkezést tapasztaltak, több mint 200 érdeklődés futott be az önkormányzathoz.

Az emberek pozitívan reagáltak. Sokan azt mondták, hogy csak emiatt jöttek el. Volt, akinek nem volt lehetősége a regisztrációra, mások nem voltak hajlandóak vagy képesek kitölteni a jelentkezési ívet. Nálunk egyszerűbben zajlott a regisztráció, ugyanis azt az önkormányzat vállalta magára. Amondó vagyok, hogy ilyen módon magasabb beoltottsági arányt lehet elérni és gyorsabbá válhat az immunizációs folyamat” – fejtette ki a polgármester. A körzeti orvos rendelőjénél felállított oltópontnál egy személynél sem tapasztaltak rosszullétet, néhány csupán annyit jeleztek, hogy enyhén fájt a karjuk.

A megye fog koordinálni

Viola Miklós (MKP), a megyei önkormányzat egészségügyi bizottságának elnöke az Új Szónak elmondta, május 17-én megyei határozattal fogják kialakítani az oltási folyamat összehangolásának kereteit. Már folyamatban van egy információs csatorna kidolgozása, amelyen keresztül az önkormányzatok majd bejelenthetik, hogy hol és mennyi oltásra volna szükség, s ez alapján tervezik meg az oltási sorrendet központilag. Egyelőre a 60 évnél idősebb polgárokkal számolnak. „A cél azon idősebb lakosok beoltása, akik mozgássérültek vagy nehezebben tudnak eljutni a nagy kapacitású oltóközpontokba” – magyarázta Viola. Hozzátette, ha lesz rá igény, akkor a megye által működtetett szociális intézmények oltását is menedzselni fogják.

A jelek szerint két szolgáltatóra lehet számítani Nyitra megyében, akik külön-külön felelnek majd az északi és a déli járásokért. Utóbbiak esetében a MEDCHIR Kft. végzi majd a szolgáltatást. Korábban már felbukkantak arról szóló hírek, hogy a vállalat május elejétől tervezte egy oltóállomás felállítását Gútán, ám Viola Miklós elmondta, ezzel is várniuk kell addig, míg életbe lép a megyei szintű koordináció.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?