Pjongcsangi napló: Vifonvarázs

Ezt a rémisztően olcsó, rémisztően egyszerűen elkészíthető és valószínűleg rémisztő összetevőkből álló instant kínai tésztát, amit levesként vagy – a vizet teljesen elfőzve róla – szilárdabb táplálékként is lehet fogyasztani. 

Pjongcsangban is van. Ingyen adják a sajtóközpontban az éhenkórász újságíróknak.

Van háromféle ízesítés, nyilván a csípőset próbáltam ki, ez a leginkább időtakarékos megoldás – felesleges megvárni, míg kihűl, úgyis éget utána is. Az íze visszarepített azokba az időkbe, amikor a torinói téli olimpia első versenynapján rohantam tévét venni. Egészen addig (négy évig!) nem hiányzott egyetemistaként a pozsonyi mindennapjaimból a tévé, de akkor rádöbbentem, hogy mégsem dekkolhatok csaknem három hétig a haveroknál a tizenkettediken, akiknek volt egy ősrégi tévéjük, ami már nem volt képes megjeleníteni a piros színt. Hátha nem ártana néha a piros színt is látni a versenyeken. Amíg a pjongcsangi tésztát ettem, újra a Malomvölgyben éreztem magam, ahol majdnem mindenki szekrényében lapult néhány vifon, vastartaléknak a nehezebb napokra.
 

De lehet, hogy a vifonvarázs fordítva is működik. Aki szeretné magát Pjongcsangban érezni, vegyen egy csomag „instantnudlit”, kapcsolja be az olimpiai közvetítéseket, és hagyja, hogy átjárja ízlelőbimbóit a semmivel sem összehasonlítható vifon-íz! S közben gondoljon arra, hogy a fő sajtóközpont étkezdéjében néhány újságíró most pontosan ugyanezt eszi. Pálcikával.

Európai evőeszköz ugyanis nincs. De mire véget ér az olimpia, a pálcikás kanalazásban is profik leszünk.