„Nagyon csalódik azonban a kedves olvasó, ha azt képzeli, hogy ebből a bevezetésből regényes valami kerekedik a számára. Mit vársz, olvasóm? Költészetet, érzelmes ábrándokat? Szenvedélyt, izgalmat, melodrámát? Hűtsd le a várakozásodat, légy igénytelenebb” – ezekkel a szavakkal – melyek lehetnek biztatóak, de eltántorító jellegűek is – vezeti fel az írónő a regényt. A történet Yorkshire-ban, a 19. század elején játszódik, pontosabban a napóleoni háborúk alatt, amiről épphogy csak elcsípünk néhány megjegyzést. A Shirley két fiatal lányról mesél, akik nagyon jó barátnők, de ennél különbözőbbek nem is lehetnének. Shirley Keeldar, a gazdag örökösnő gyönyörű királynői jelenség, kissé forrófejű és heves természet, akarata ellenére is elbűvöl mindenkit.
„Úgy találtam, nehezen mutatja ki az érzéseit, de ha egyszer kitörnek belőle, és hatalmas, áradó folyamként hömpölyögnek, szinte akaratlanul (…) Különös teremtés, és nagyon veszedelmes dolog elhamarkodottan feleségül venni.” (Caroline Shirley-ről)
Caroline Helstone finom szépség, zárkózott, szelíd és türelmes. Kemény, nyers modorú lelkész nagybátyjával él, aki ki nem állhatja a nőket.
„De különös teremtés vagy te, Caroline. Bár nyugodtnak látszol, valami forrong benned a mélyben, amihez nem könnyű hozzáférni, amit biztos, hogy felfogni is nehéz.” (Shirley Caroline-ról)
A regény emellett végül is egy szerelmi háromszögre épül: A két barátnő és Robert Moore, a helyi szövőgyáros, Caroline unokatestvére között. Mr. Moore határozott, makacs és hangulatember, akire a helyiek általában kissé ferde szemmel néznek, mivel Belgiumból érkezett, és véleményük szerint igencsak különc és magának való. Kiszámíthatatlanul viselkedik, úgy tűnik érzelmeinek tárgya hol Caroline, hol Shirley.
A főhősökön kívül még rengeteg szereplőt felvonultat a regény – megismerhetjük Mr. Yorke-ot, a „tökéletes yorkshire-i úriembert”, Hortense Moore-t, Robert nővérét, aki a végsőkig ragaszkodik belgiumi szokásaihoz, vagy Louis-t, a harmadik Moore-testvért, aki házitanítóként keresi a kenyerét. Ez csak a töredéke annak a rengeteg felháborító, rokonszenves vagy éppen komikus személynek, aki a könyv lapjain megelevenedik.
A regény két főhősnőjét állítólag az írónő fiatalon elhunyt húgai inspirálták, Shirley-t Emilyről, Caroline-t pedig Anne-ről mintázta, megajándékozva őket szépséggel és boldog szerelemmel, ami a való életben sajnos nem adatott meg nekik. A Shirley-ben Brontë felidézi a nevelőnői éveihez fűződő keserves tapasztalatait is, és megint visszatér Belgiumhoz, ahol egykor nagyon boldog volt… Emellett olyan témák felszínét is megkapargatja, mint a gépromboló (luddita) mozgalmak – az ipari forradalom idején a gépek kezdték egyre inkább kiszorítani az emberi munkaerőt. A nők egyenjogúsága is nagy szerepet kap, Shirley és Caroline bátran kimondják a véleményüket, és szembeszállnak a begyöpösödött és hímsoviniszta nézetekkel. Caroline elutasítja, hogy a nők életét kizárólag a ház körüli teendők és vizitelések foglalják le, úgy véli, nekik is ugyanúgy joguk van teljes életet élni, tanulni, világot látni, mint a férfiaknak.
„Azt hiszem, jó lenne, ha a magányos nőknek több tennivalója akadna – véli Caroline –, több alkalma lenne érdekes, hasznos munkát végezni, mint amennyi most van (…) A családok férfitagjainak egytől egyig van valami foglalkozása, vagy az üzleti életben dolgoznak, vagy hivatást űznek, a lányoknak az égvilágon semmi dolguk nincs a háztartási munkán és a varráson kívül, az égvilágon semmi szórakozásuk a haszontalan látogatásokon kívül, és reményük sincs arra, hogy valami jobb vár rájuk az életben. Ez az egy helyben topogás aláássa az egészségüket, sosem érzik jól magukat, értelmük és szemléletük megdöbbentően szűkre zsugorodik. Valamennyiüknek nagy vágya és fő célja a férjhez menés, de a többség soha nem megy férjhez, úgy hal meg, ahogy most él. Terveket sző, ravaszkodik, öltözködik, hogy férjet fogjon. A férfiak nevetségessé teszik a lányokat, nem kívánják, nem sokra tartják őket, s azt mondják – magam is sokszor hallottam, ahogy csúfondárosan nevetve mondják –, a házasság piaca túl van telítve áruval. Az apák is ezt mondják, és dühbe gurulnak, ha mesterkedésen kapják rajta a lányukat, rájuk parancsolnak, üljenek otthon. És mit várnak tőlük, mit csináljanak otthon? Ha megkérdezik őket, csak azt felelik: varrjanak és főzzenek! Ezt várják tőlük, csupán ezt! Csinálják elégedetten, kitartóan, panasz nélkül, egész életükön át, mintha semmi máshoz nem lenne egy csöpp eszük se.”
Shirley pedig sorra utasítja vissza a kérőket, mert a szívére, nem a pénzre hallgat, és nem hagyja, hogy rajta kívül más vegye kezébe a sorsát.
A Jane Eyre egyértelműen közelebb férkőzött a szívemhez, de igazából nehéz is összehasonlítani a kettőt: a Shirley már egy, a romantikából kissé kiábrándult, tragikus eseményeket átszenvedett, harcias írónőt mutat. Ezt a regényt eléggé túlírtnak találtam, bár volt, mikor le sem tudtam tenni, néha nagyon fárasztott. Most nem tudtam annyira azonosulni a szereplőkkel, de el kell ismerni, hogy Brontë ismét izgalmas karaktereket teremtett, és a szép tájleírások sem maradtak el. Összességében azt kell mondanom, hogy a Shirley erősségét az ellenállhatatlan humor (a parodisztikus mellékszereplők) és az alapvető emberi jogok, az igazság mellett folytatott bátor küzdelem ötvözete adja.
Benyovszky Adél
A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/21. számában jelent meg!
Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.