A Waterfall zenekar első lemezéről lesz szó, melyet 2005-ben adtak ki, és az If not now, when? címet viseli. A banda neve sokak számára teljesen ismeretlenül csenghet.
Waterfall: If not now, when?
A nyitó dal az angol nyelvű Ocean,
melyet akár egy világhírű amerikai csapat is büszkén a magáénak mondhatna. Zongorával nyit, ehhez csatlakozik az akusztikus gitár, aztán a ritmusszekció, ezután csúcsosodik ki a zene. Énekelhető, fülbemászó, a refrén még inkább. Ezt a dallamos, könnyű tételt sajnos képtelen vagyok bármihez is hasonlítani, ez száz százalékig Waterfall. A második szám a szintén angol nyelvű szöveghez komponált Summertime. Itt már első hallgatásra is beugrott, hogy ha annakidején, a hetvenes évek legeslegelején nem oszlik fel a The Doors, és persze Jim Morrison ma is élne, akkor manapság pont ilyen zenét csinálnának. A harmadik dal, amelyhez klip is készült, a New Generation, mely a mai médiacirkuszt, az ostoba valóságshow-kat és a hétköznap délutánonkénti, sokszor már megalázó talk show-kat parodizálja, kifigurázza. A videoklip is egy nagy paródia, és egyik különlegessége, hogy nem a zenekar van a középpontban, sőt, ők maguk csak pár másodpercre tűnnek fel benne, hiszen sokkal inkább a történeten van a hangsúly. A zene is nagyon el lett találva. Az egyik nagy kedvencem a CD-ről a negyedik dal, a magyar nyelvű Minden változik. A zenét itt valamivel viharosabbnak, érzelmesebbnek érzem, ez egy fokkal pörgősebb, mint az első három. Leginkább Ákos akusztikus rock-dalaihoz tudnám hasonlítani. Az ötödik, Face down című dal ismét pörgősebb, sorban követi az előzőket. Nem tudom, miért, de a refrénjéről mindig egy Vodafone-reklám jut eszembe. Amolyan populáris rockzene, nagyon tetszik! A hatos On this road melankolikus, lassú szám, mely egy zongora-ének kettőssel kezdődik. Azok közé tartozik, melyeket gyakran énekelek az iskolában két óra közt, de sokszor még óra közben is előjön bennem a dallam.
Nagyon megragadó!
A hetes Skaringő egy ska-reggae keverék, ezen nincs mit gondolkodni. Pörgős, egészséges szöveggel van ellátva, ami szintén nagyon tetszik. Kerek, de elég szokatlan szerelmes történet. Ez a másik, amit sokszor akaratlanul (is) elkezdek dúdolgatni. A nyolcadik az Elfojtott vágy. Ha eddig többet is dicsértem, itt egyszerűen nincs mit mondanom: érzelmes szöveg, tökéletesen hozzáillő dallam, mesteri kidolgozás. Aki szerelmes típus, annak biztosan nagyon bejön. Egyszerűen tökéletes! A kilencedik a Shout, ami kétségkívül a lemez legbulizóabb, legzabolátlanabb dala. Pörgős, funk-rockos, csordarefrénes Waterfall-orgazmus, ezt csak így tudom jellemezni. Az album hallgatásánál itt majdnem minden alkalommal visszapörgetem a CD-t, mert ez általában nem szokott nekem egyszerre elég lenni. A tizedik dal szövegét az együttes szponzora és producere, az olasz Guido Signorini írta, és fiatalon elhunyt húgának állít vele emléket. A szöveg úgy általában mellőzi a költőiességet, de azt hiszem, ezt egy költő sem tudta volna szebben, szívhez szólóan megírni. Rögtön az első hallgatásnál őszintén megindított. Az utolsó szerzemény az album egyetlen szlovák nyelvű dala, a Horalky. Erősen bónusznóta-jellegűnek érzem, mivel ez az egyetlen olyan dal a CD-n, melynek egyáltalán nem elgondolkodtató a szövege. Egyszerű, poénkodós dal, klasszikus rock n’ roll muzsikával.
Amit nem említettem külön számonként, az a hangszerelés. Ezt szándékosan hagytam a végére, mivel mindegyik szerzeményre érvényes, hogy a zenészek nem akartak külön-külön emberkedni, senki nem erőltette a maga hangszerét, mindenki azt tette oda, amit kellett. Tehát a hangszerelés nekem nagyon korrektnek, profinak tűnt. A szövegek mindenhol terjedelmesek, és valóban szólnak is valamiről, nem az a tipikus négy-sor-verze-ötven-rerén-stílusú semmi, amit manapság a rádióktól megszokhattunk.
Teljes egészében nagyon jó munkát végeztek a királyhelmeci srácok, mindenképp dicséretet érdemelnek! A belbecs mellett a külcsínre is nagy gondot fordítottak, a borító nem hagy kívánnivalót maga után. Úgy érzem, a jövő egyik nagy sikerű bandájáról beszélhetek, ha a Waterfallt hozom szóba. Komolyan nem tudom, mire várnak még a magyarországi kiadók, és miért nem verekszenek már az albumért? Mert hogy ennek egyszerűen muszáj ott lennie a boltokban, a tévében, a rádióban, az fix! Az együttes weboldala: www.waterfall.sk.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.