Vizsgálatot kezd az FBI

Washington. Vizsgálatot kezdett az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) annak kiderítésére, hogy a Pentagon szabályellenes módon ítélt-e oda a Halliburton cégnek pályáztatás nélkül sok milliárd dolláros iraki szerződéseket.

Washington. Vizsgálatot kezdett az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) annak kiderítésére, hogy a Pentagon szabályellenes módon ítélt-e oda a Halliburton cégnek pályáztatás nélkül sok milliárd dolláros iraki szerződéseket.

Az FBI egy magas rangú, a szerződéskötésekért felelős hivatalnokot szándékozik kihallgatni és dokumentumokat gyűjt az ügyben több minisztériumban és kormányhivatalban. A szövetségi nyomozók Bunnatine Greenhouse asszonynak a kihallgatására kértek engedélyt, aki a szárazföldi erők műszaki hadtesténél a szerződéskötések első számú illetékese. Greenhouse több írásos panaszt is intézett a szárazföldi erők jogi osztályához arról, hogy az általa vezetett osztály – az ő személyes javaslata ellenére – részrehajló módon, az ügy sürgősségére hivatkozva pályáztatás nélkül ítélt oda a Halliburton leányvállalatának, a Kellogg, Brown and Rootnak (KBR) milliárdokra rúgó, öt évre szóló szerződést. A szerződés ügyében alárendeltjei az ő tudomása nélkül intézkedtek, felülről jövő beavatkozás nyomán.

A KBR 7 milliárd dollárt kitevő, öt évre szóló szerződést kapott az iraki kőolajipar helyreállítására tavaly márciusban. Ez a szerződés, valamint a katonák élelmezésére és elszállásolására adott megbízás Greenhouse szerint kockára tette a „szerződéskötések programjának az integritását”. A hadsereg könyvvizsgálói tavaly decemberben már megállapították, hogy a Halliburton 62 millió dollárral túlszámlázta iraki üzemanyag-szállításait.

Greenhouse ügyvédei közölték, hogy ügyfelük kész az együttműködésre a Szövetségi Nyomozó Irodával, de előbb védelmet kér, mivel a Pentagon megtorlásától tart.

Az elnökválasztás előtt néhány nappal ismét reflektorfénybe került az ellenzék céltáblájául szolgáló Halliburton és az a kérdés, hogy George Bush kormánya vajon előnyben részesítette-e Dick Cheney alelnök volt vállalatát. Az alelnök 1995-2000 között állt az óriáscég élén.

Frank Lautenberg demokrata szenátor, aki már régóta vizsgálódik a Halliburton szerződéseinek ügyében, csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy a legsúlyosabb gyanúi igazolódtak be a sokmilliárdos pályáztatás nélküli szerződésekkel kapcsolatban. „Az FBI nem kapcsolódik be, ha nem áll fenn a bűncselekmény gyanúja” – mondta.

Greenhouse asszony bizonyítékai között szerepel egy belső e-mail a Pentagonból, amely szerint az iraki szerződést egyeztették Dick Cheney alelnök irodájával. Az alelnök mindvégig következetesen azt állította, soha semmi köze sem volt ahhoz, hogy a Pentagon az ő korábbi cégét választotta ki az iraki munkálatokra. A Halliburton szóvivője szerint régi állításokat melegítettek fel a választások előtt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?