Veszélyben a klikkelők

A nyelvekkel sem más a helyzet, de úgy tűnik, mindez sokkal megsemmisítőbben fog lezajlani, állítják a nyelvészek. Azt jósolják, hogy az elkövetkező században a körülbelül 6000 beszélt nyelv 40-90 százaléka halhat ki, ha beszélőik inkább az olyan populárisabb, a nemzetközi tömegkommunikációban beszélt nyelvek használatát választják, mint az angol, a spanyol, a kínai és az arab.

Egy nyelv kihalása több, zömében társadalmi okra vezethető vissza. Az 1960-as években jelentkező nyelvtudományi ágazat, a szociolingvisztika ezeket a nyelveket befolyásoló társadalmi tényezőket is vizsgálja. Több, a szociológiából már ismert fogalmat bevezet a nyelvészetbe, mint például a nyelvi presztízs, illetve a nyelvi stigma. A nyelvi stigma egy nyelv vagy nyelvváltozat egy elfogadottabb köznyelvi formával szembeni megbélyegzését, illetve leértékelését jelenti, míg a nyelvi presztízs a nyelv társadalmi elismertségét, tekintélyét mutatja.

E két összefüggő fogalom nagyban befolyásolja az emberek nyelvekkel, nyelvváltozatokkal szembeni beállítottságát, a nyelvi attitűdöt. A nyelvi attitűd megváltozása vezethet egy jobban preferált nyelv használatához és egy nyelv vagy nyelvváltozat kihalásához.

A legnagyobb veszélyben az írásbeliséggel nem rendelkező nyelvek vannak, mert nem marad fenn semmilyen dokumentációja annak, hogy milyen nyelvi szabályokkal, szókinccsel, illetve nyelvi apparátusokkal működtek. Ezek a nyelvek gazdag szóbeli hagyományokkal rendelkeznek, melyek eltűnése nemcsak a nyelvészetnek, de az antropológiának, az ökológia és a neurotudományoknak is komoly veszteséget jelent.

David Harrison, a szibériai nyelvek szakértője két népcsoportot tanulmányozott Szibériában, a chulymokat és a tofákat. Mindkét népcsoportnál a fiatalabbak csak oroszul beszéltek, és csak 40, anyanyelvén folyékonyan beszélő – mind középkorú vagy idős – maradt a néhány száz fős közösségben. A XX. század elején elkezdett orosz nyelvi elszlávosításnak ez az eredménye, s ez sajnos közeli nyelvrokonainkat is érinti.

Persze senki sem tudja pontosan, hány nyelv áll a kihalás szélén. Ennek az az oka, hogy tudományos igényű nyelvi feltárások még sok helyen nem történtek meg, például chulymot sem ismerte a tudomány Harrison professzor kutatásai előtt. Sajnos nekünk, magyaroknak is kevés az információnk közeli nyelvrokonainkról, adataink között a legfrissebb is több mint ötéves.

Bár minden nyelv eltűnése hatalmas veszteség a tudomány számára, néhány ritka nyelv sokkal értékesebb, mint a többi. A nemzetközi nyelvtudomány érdeklődése a nagyon gyorsan, szokatlanul szívó, csettegő és klikkelő hangokat kiadva beszélt, úgynevezett „klikk” nyelvek 30 eltűnő családja felé fordult, melyet körülbelül 120 ezer ember beszél Dél-Afrikában. Az érdeklődés azért is számottevő, mert a legfrissebb nyelvészeti és genetikai elemzések során kiderült, hogy a „klikk” nyelvek lehetnek a legközelebbi leszármazottai annak az ősi emberi nyelvnek, mely 100 ezer évvel ezelőtt alakult ki Afrika szavannáin. Az idő kevés, sokkal több kutatásra lenne szükség, hogy bebizonyosodjon ez az elmélet. A „klikk” nyelvet beszélők csoportja fokozottan veszélyeztetett, ugyanis hagyományos, ősi életmódot folytatnak, vadásznak és gyűjtögetnek, így bármilyen nyelvi behatás rombolóan hathat nyelvükre.

Mivel a magyar nyelv közvetlen rokonai is veszélyben vannak, szükségszerű lenne több pénzt és energiát fektetni ezek kutatására, hisz olyan rokon nyelveink is léteznek, melyeknek beszélői alig tíz-húsz főt számlálnak. A kérdés csupán az, hogy egyáltalán lehetséges-e tenni valamit ellene. Vajon ugyanúgy vonatkozik beszélt nyelveinkre a mondás, hogy mindent ugyanúgy kell átadnunk unokáinknak, ahogy mi kaptuk?

Az emberiség történelme során számtalan nyelv alakult ki és tűnt el. „Az első dokumentált „kihalási hullám“ a mediterrán térségen söpört végig Kr. e. 100. és Kr. u. 400. között. Ez idő alatt az ott beszélt 60 nyelv száma 10-re csökkent, ahogy a beszélők az uralkodó kormányzati és kereskedelmi nyelvet, a latint választották” – írja Andrew Dalby a Language in Danger (Veszélyben a nyelv) című könyvében, mely a legnépszerűbb szakirodalom az eltűnő nyelvek kérdésében. Most is valami hasonló történik a világon. Nyelvrokonainkat illetően jelenleg nem állnak rendelkezésünkre pontos információk az oroszországi, illetve a volt szovjet államok népességi adatairól, bár 2002-ben végeztek egy népszámlálást, melynek a feldolgozása a mai napig zajlik (lásd a http://www.perepis2002.ru weboldalon). Ezen adatok szerint az Oka és Belaja, illetve Moksa folyó között élő mordvin nép, amely 1970-ben még az egyik legnagyobb létszámú (1 262 670 fő) nyelvrokonunk volt, mára borzasztó veszteségeken esett át, a térségben magukat mordvinnak vallók száma alig közelíti meg a 844 500 főt. A Vetluga és Vjatka folyók, illetve a Szura mentén élő marik jelenlegi lélekszáma 600400 fő, a Vjatka és Káma alsó folyásai mentén élő votjákok száma a legutóbbi népszámláláson mért 700 000 főről 636 900-ra csökkent, a zürjének (komik) 436 000 főről pedig 422 500 főre fogytak. Ezek az adatok azonban nem a nyelvhasználók pontos számát mutatják, hanem csak az adott államban, illetve területen élőkét. Az eredmények arra engednek következtetni, hogy hamarosan, valószínűleg a XXI. század végére már újabb rokon nyelvek kihalásával számolhatunk. (J. S.)