Van egy megdöbbentő hírünk: több mint valószínű, hogy nekünk, európai embereknek is olyan őseink voltak, akik előszeretettel kóstolgatták egymás húsát. No persze, az ősök alatt ne a dédszüleidre gondolj, annál sokkal régebbi ez a kannibál-história. De a nyomait a mai napig hordozzuk a szervezetünkben...
Valamikor régen mi is kannibálok voltunk?
A megdöbbentő felfedezés egy londoni professzor, Simon Mead nevéhez fűződik, aki az elmúlt években az Új-Guineában élő törzsek genetikai állományát vizsgálta. Ezek a törzsek, mint te is biztos hallottál már róla, kannibalizmusukról voltak hírhedtek az egész világ számára. Hiszen mégiscsak micsoda dolog ember létünkre embert enni, még a huszadik században is?! Borzasztó barbárság.
Náluk azonban ez hozzátartozott a vallási szokásaikhoz. Temetéseken ugyanis, a ceremónia részeként, a családtagok mindig elfogyasztották az elhunyt rokon agyát. De ne is taglalgassuk ezt sokáig, belegondolni is rossz. A lényeg, hogy az emberi testrészek elfogyasztása járványokhoz vezethet, mert egy bizonyos bennük található anyag súlyos fertőzést okozhat a húst elfogyasztó ember szervezetében.
Az Új-Guineában élő törzsek tagjainak azonban mégsem lett semmi bajuk attól, hogy emberi agyat fogyasztanak. Ez attól van, hogy a hosszú évszázadok, évezredek során a szervezetükben kialakult egy védekező mechanizmus a betegség ellen: egy mutáns (=megváltozott) gén, ami védelmet nyújt az emberhúsfogyasztás káros hatásai ellen. Ezt a gént fedezte fel a már említett professzor. Ezek után azonban az az ötlete támadt, hogy érdekes lenne megvizsgálni más népek genetikai állományát is, vajon náluk is megtalálható-e ez a mutáns gén. Nagy meglepetésére az afrikai, ázsiai és európai emberek szervezetében is megtalálta ennek a védelmet nyújtó génnek valamelyik formáját. Ez pedig csak úgy alakulhatott ki, ha valamikor ezek a népek is fogyasztottak emberhúst.
Őseink kannibalizmusára más jelek is utalnak: Spanyolországban találtak olyan, 800 000 éves emberi csontokat a régészek, amelyekről egyértelműen megállapítható, hogy „tulajdonosaik“ kannibalizmus áldozatai lettek. Pedig a 800 ezer éve élő emberek már nem ősemberek voltak, hanem éppen olyanok, mint a maiak. A régészek Amerikában is olyan, a 12. századból származó főzőedényekre bukkantak, amelyeken emberi izomzatból származó proteint tudtak kimutatni. Szervezetünkben tehát olyan gént őrzünk, amely annak a nyomát őrzi, hogy valamikor réges-régen, több mint tízezer éve kannibálok voltunk mi is. Már csak az a kérdés, hogy mennyire volt elterjedt őseink körében ez a – ma már – gyomorforgató szokás. Ezt a tudósok ma még nem tudják megválaszolni, ezt csak további kutatásokkal lehet kideríteni. Addig is barátkozzunk a gondolattal...
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.