Újévi csobbanás a Balatonban

Szigliget |

<p>Az új év első napján csaknem kétszázan mártóztak meg orvosi felügyelet mellett a jeges Balatonban Szigligeten: a második újévi csobbanás legfiatalabb résztvevője hét, míg a legidősebb 67 éves volt - tájékoztatta Balló Piroska, a rendezvény főszervezője az MTI-t kedden.</p>

Elmondta, hogy a szigligeti strandon először a 2012-ben köszöntötték hideg fürdőzéssel az új évet. Az idei rendezvény minden várakozásukat felülmúlta, mert míg tavaly harmincan, az idén már csaknem kétszázan merültek bele a 0-mínusz 1 Celsius-fokos Balatonba – tette hozzá. A főszervező szerint – aki maga is eltöltött néhány percet a vízben - a fürdőzőknek több mint 2500 fős tömeg szurkolt a partról, és az éjszaka a déli partról átsodródott jégtáblákkal is meg kellett küzdeniük. Az érdeklődőket a színpadon Berecz András mesemondó és Muri Enikő énekes szórakoztatta. A jeges balatoni fürdés próbáját kiállóknak a szervezők emlékpólót adtak, a következő évet a tervek szerint ugyanígy köszöntik majd – mondta Balló Piroska.

 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?