Újabb luxuslakodalom volt Kínában

Peking |

<p>A délnyugat-kínai Csungking város túl van történelmének legdrágább esküvőjén, amely a hírek szerint 5 millió jüanba, vagyis több mint 190 millió forintba került - jelentette a helyi sajtó információi alapján a hongkongi South China Morning Post című lap hétfőn.</p>

 

Az elmúlt hétvége nagy eseményére egy fürdőzésre is lehetőséget nyújtó szállodában került sor; éttermében több mint száz asztalra terítettek, asztalonként 10 ezer jüan, vagyis 360 ezer forint feletti értékben.     A számlát a vőlegény édesapja, Ceng Kuo, egy helyben jól ismert és gazdag üzletember, a Fuxing Doors Industry Group vezetője állta. A csungkingi hírlapnak nyilatkozva elmondta: úgy érezte, tartozik fiának, mivel már kis korától távol tanult a családtól, s elfoglaltsága miatt kevés időt fordított rá.     Az esküvői bankett méreteit és a külsőségeket illetően eleinte bizonytalan volt, de később meggyőzte magát, hogy az esemény végül is jó reklám a cégének is. "Két legyet ütöttünk egy csapásra" - mondta elégedetten az idősebb Ceng, aki szerint a lagzi és az a körüli hírverés "megérte a befektetést".     Úgy tudni, hogy kétmillió jüant, körülbelül 75 millió forintot áldoztak a fellépő énekesek és zenészek gázsijára, akik - lévén a család ismerősei - "baráti áron" szórakoztatták a násznépet. A neves kínai fellépők mellett ott volt a nigériai születésű, Kínában ugyancsak közkedvelt Uwechue Emmanuel is.     Az esküvői konvojt húsz luxusautó alkotta, együttes értékük becslések szerint 60 millió jüan volt (2,2 milliárd forint). A képek tanúsága szerint volt köztük Rolls Royce, Lamborghini, Bentley, Ferrari és Porsche is.     A fényűző esküvők (és esetenként temetések) híre időről-időre felbukkan a kínai médiában. Épp egy éve egy Sanhszi tartományi bányamágnás 70 millió jüant költött lányának menyegzőjére. Idén januárban arról cikkeztek az újságok, hogy egy Fucsien tartományi üzletember egymilliárd jüanos (38 milliárd forint) hozománnyal indította el a házaséletben szeretett leányát.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?