Hosszú idő után újra fellendülőben van a dunaszerdahelyi zenei élet. Pár fiatal, akik maguk is aktívan muzsikálnak, úgy döntöttek, zeneklubbá alakítják a nemrégiben megszűnt helyi asztalitenisz egyesület épületét.
Új zenészklub Dunaszerdahelyen
Mi adta az ötletet, hogy zenészklubot nyissatok?
Miután megszűnt a helyi asztalitenisz egyesület, megüresedtek a helységek. Jóban voltunk tulajdonossal, és felvettük a kapcsolatot a várossal is, ők szintén pozitívan álltak a dologhoz. Elkezdtük az átépítést, a termet két részre osztottuk, így a koncert zaja nem zavarja a többieket. Bárpultot építettünk, kifestettünk. Egyedül az épülethez vezető utat kell még rendbe tenni.
A város közepén működő klubnál nem okoz gondot a hangos zene?
Erre is gondoltunk. A koncertteremben az összes ablakra speciális hangszigetelő paneleket rendeltünk, így csak minimális lesz a kiszűrődő zaj. Szerencsésnek mondható az is, hogy a közvetlen közelünkben csak pár ház található. De szerintem a hangerővel nem lesz probléma.
Hogyan tervezitek a klub működését?
Kiváltottuk a megfelelő igazolványokat, papírokat, így az árusítással, szervezéssel is már minden rendben van. Egyelőre kéthetente egy-két alkalommal leszünk nyitva, attól függően, mennyi koncertet tudunk szervezni, mekkora lesz az érdeklődés. Később, ha lesz rá igény, hétközben is nyitva tartunk.
Milyen kritériumok alapján választjátok ki a fellépőket?
Próbálunk nyitottak lenni az összes zenei irányzat iránt, így a hard core és a kemény rockzene mellett teret szeretnénk adni a blues, a jazz, a rap, ska és reggie stílusoknak is. Később, ha lesz érdeklődés, szeretnénk nagyobb neveket is idecsábítani, mint például Deák Bill Gyula vagy Takács Tamás. Emellett szeretném megragadni az alkalmat, hogy felhívjam azon zenekarok figyelmét, akik szeretnének nálunk fellépni, hogy a 0903/858138-as telefonszámon jelentkezhetnek.
Ha jól tudom, a zene mellett más dolgokat is terveztek?
Igen. Előadásokat is készítünk drogmegelőzés, állatvédelem és hasonló tematikákban, akár a közeli iskolák bevonásával is. Az egyik fal alkalmas filmvetítésre, így koncertfilmeket, zenével, művészetekkel foglalkozó filmeket is láthatnak majd az idelátogatók. Ezen kívül lehetőséget adunk a kezdő zenekaroknak, itt is árulhatják, terjeszthetik CD-iket, albumaikat, plakátjaikat, trikóikat, ezzel is lendítve egy kicsit helyzetükön. Szintén célunk, indiai és keleti teadélutánokat megvalósítani, élő szitárzenével, tradicionális teákkal. És ha beválik a hely, adakozni is szeretnénk, jótékony célú koncertek révén. Cél, hogy minden látogató kellemes, családias környezetben tudjon pihenni, bulizni a munkanapok robotja után.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.