<p>Kilencvenhárom évesen, gyomorrákban elhunyt az a japán férfi, aki hivatalosan elismerten mind a hirosimai, mind a nagaszaki atomtámadást elszenvedte a II. világháború végén - jelentette szerdán a szigetország médiája.</p>
Túlélt két atomtámadást, 93 évesen halt meg
Jamagucsi Cutomu az őt alkalmazó hajógyártó cég megbízásából üzleti úton volt Hirosimában, amikor egy amerikai bombázó 1945. augusztus 6-án ledobta az első atombombát a városra. Felsőteste súlyosan megégett a támadásban. Azonban már másnap vissza tudott utazni lakhelyére, a 300 kilométerre lévő Nagaszakiba, amelyet három nappal a hirosimai támadás után szintén atomcsapás ért.
Jamagucsi volt az egyetlen ember, akiről a japán kormány hivatalosan elismerte eddig, hogy elszenvedte mindkét támadást, noha voltak vagy vannak mások is, akikről azt állítják, hogy a helyszínen tartózkodtak mindkét atombomba ledobásánál.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.