A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége a Szülőföld Alap támogatásával pályázatot hirdet természettudományi diákszakdolgozatok itthoni bemutatására.
Tudományos dolgozatok írása
A pályázók köre: a szlovákiai középiskolák és az alapiskolák 8. és 9. évfolyamának magyar nyelven tanuló diákjai (egyénileg, vagy max. háromfős csoportban).
A pályamunka jellemzése: természettudományos ismeretekre és kutatásra alapozva érdekes témájú szakdolgozat készítése írásban, bemutatása szóban – magyar nyelven – (előadás 10 percben, 5 perces vitával), digitális adathordozók, fotók, hanganyag, poszter stb. segítségével), rangos nemzetközi zsűri előtt, a következő szakterületek valamelyikéből: biológia, matematika, fizika, orvostudomány, földrajz (természet- és társadalomföldrajz), a szakközépiskola profiltárgyai: természetvédelem (informatika, technológiai tantárgyak, mezőgazdaság), környezetvédelem, természettudományos múltunk felkutatása, kémia.
Az alapiskolások és a középiskolások szakdolgozatai külön kategóriában kerülnek értékelésre. A zsűri által értékesnek minősített dolgozatok szerzői és mentorai, felkészítő tanárai jutalomban részesülnek. Az itthoni bemutató helye és időpontja: Dunaszerdahely, 2006. november 21–22.
A pályázat feltételei: A mellékelt jelentkezési űrlapot kitöltve ( letölthető a SZMPSZ honlapjáról: www.szmpsz.sk), a szakdolgozatról készült rövid, egyoldalas összefoglalóval együtt az alábbi címre kell küldeni (hagyományos vagy elektronikus postával)
u középiskolás pályázók: Kulcsár Andrea igazgatóhelyettes, Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Középiskola, Nám. sv. Štefana 1533/3, 929 38 Dunajská Streda, e- mail: [email protected]
u alapiskolás diákok: Gáspár Mária igazgatóhelyettes, Vámbéry Ármin Magyar Tannyelvű Alapiskola, Hviezdoslavova 2, 929 01 Dunajská Streda, e-mail: [email protected].
Jelentkezési határidő (a kitöltött jelentkezési lap és az egyoldalas összefoglaló beküldésének határideje: 2006. október 20. További információk: www.szmpsz.sk honlapon, [email protected] e-mail címen, vagy a 0905 439111 mobil telefonszámon. (ú)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.