Thaiföldön hullaházi gyakorlatra kell menniük az ittas vezetőknek

Bangkok |

<p>Hullaházi gyakorlatra kell menniük Thaiföldön az ittas vezetésen kapott autósoknak - az országot vezető katonai kormányzat így próbál javítani a közlekedés biztonságán.</p>

A kedden bejelentett intézkedéstől azt remélik, a hullaházakban látottak után a gépkocsivezetők rádöbbennek arra, hogy az ittas vezetésnek valóban könnyen halálos következményei lehetnek.

A bejelentés időzítése feltehetően összefügg azzal, hogy Thaiföldön szerdától kezdődik az újévi ünnepségsorozat, a szongkran, amely egyben a víz ünnepe is. Az akár egy hétig is eltartó fesztivál idején utcabálokat és utcai vízi csatákat rendeznek. Az ünnepek alatt emberek százai halnak meg az utakon.
    
Thaiföldön évente 24 ezer ember szenved halálos közúti balesetet. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) statisztikái szerint tavaly Líbia után Thaiföldön volt a legmagasabb az egy főre jutó halálesetek száma.
    
Eddig minden kormány - katonai vagy polgári - fogadkozott hatalomra kerülve, hogy csökkenti a balesetek számát, de egyelőre hasztalan volt minden ígéret.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?