(Fotó: reformacio.mnl.gov.hu)
Tessedik Sámuel gazdag élete
2020. december 27-én volt 200 éve, hogy meghalt Tessedik Sámuel, a felvilágosult racionalizmus lelkes követője, aki egész életében azon munkálkodott, hogy ezt az eszmeáramlatot tájainkon a gyakorlatba is átültesse.
Több tudományág tartja őt az előfutárának, egyebek mellett a falu-, illetve vidékszociológia is. Ennek oka, hogy Tessedik a fiziokratizmus híveként – ez a gazdasági irányzat a mezőgazdasági termelést tartotta a legfontosabb ágazatnak – elsősorban a falusi jellegű településekre és azok lakóira irányította figyelmét. Legfontosabb írása is nekik és róluk szól.
Az 1784-ben kiadott „Der Landmann in Ungarn” magyar fordítása 1786-ban jelent meg. Bár akkor még nem létezett a lead szó, amely alatt egy írásnak, főleg újságcikknek azt a bevezető, általában grafikailag is kihangsúlyozott részét értjük, amely röviden tartalmazza a lényeget, Tessedik a könyve címében pontosan ezt tette. Íme: „A PARASZTEMBER MAGYARORSZÁGBAN micsoda és mi lehetne; egy jó rendbe szedett falunak rajzolatjával egyetemben.” És még nincs vége a „marketingnek”, ugyanis közvetlenül a (hosszú) cím alatt a következőket is fontosnak tartotta feltüntetni: „Valamely féregnek kell lenni, amely az Országnak éltető erejét mind jobban jobban emészti; ki kell ezt keresni, és (az Ország Fejedelmének) megölni, minek előtte ez győzhetetlenné lészen.” Vagyis egyrészt kereste annak okait, hogy a szerinte „természettül oly megáldatott” Magyarországon, a Mária Terézia, majd II. József által bevezetett reformok ellenére miért nem boldogulnak jobban a parasztok. Másrészt nem elégedett meg az okok feltárásával, hanem próbált konkrét recepttel is szolgálni. Olyannyira konkréttal, hogy megalkotta nemcsak az optimálisan működő, hanem az optimálisan kinéző falu tervét is. Az utóbbit, fia segítségével, meg is rajzolta.
Tessedik a falu és a parasztok elmaradottságának tíz okát állapította meg. Kissé lerövidítve és mai nyelven: a parasztok nem értik meg a hasznukra szolgáló királyi rendeleteket, ezért rosszul követik vagy teljesen ignorálják őket; a jó iskolák, főleg a mezőgazdasági szakiskolák hiánya; a babona és a tudatlanság elterjedtsége, az elmék „megvilágításának” hiánya; a szegényparasztok, módosabb parasztok és a földesurak társadalmi egyenlőtlenségéből fakadó viszonyrendszer és társadalmi gyakorlat; a falvak nem megfelelő nagysága, ami miatt a megművelendő földek vagy túl messze vannak, vagy túl kevés a megművelhető föld; a paraszt nem a sajátját műveli; a túlköltekezés káros szokása, például a kötelezően több napig tartó lakodalmak, amelyek anyagilag kizsigerelik a házasulandókat; a mezőgazdasági belkereskedelem fejletlensége; a falusi élet rendszabályozásának hiánya. A felsorolt okok mindegyikét Tessedik részletesen kifejtette.
Ugyanúgy a megoldásokat is alaposan felvázolta. „Egy jó rendbe vett falu” esetében négy dolgot tartott szükségesnek. Először: a falu az általa tervezett „plánum” szerint épüljön meg, például „dombos helyen épüljön, hogy a rossz gőz a lakosoknak egészségeket meg ne vesztegesse”, az utcák szélességét zsinórral mérjék ki és két oldalról ültessék be fákkal, a kert és a szántóföld a háznál legyen, minden falunak legyen kórháza (ispotálya), „oskolaháza a hozzáfoglalt gyakorlandó gazdaságbéli kerttel” stb. Másodszor: gyarapítani kell a parasztok tudását, amire a falusi papokat tartotta a legalkalmasabbaknak, ezért Tessedik, aki maga is evangélikus lelkész volt, számos konkrét prédikációtémát sorolt fel ötletként paptársainak. Például hogyan gondoskodjon a paraszt az egészségéről, de kapjon útmutatást „a gorombaságrul és tisztességrül” is, „a boritaltul következő nagy kárról”, „az oktalan állatokhoz való könyörületlenségrül” stb. Harmadszor: a falu életét szabályozó új rendeleteket kell létrehozni és bevezetni. Tessedik összesen negyvenhét rendeletet említ, amelyek a falusi társadalom és az ottani élet számos területére kitérnek. Például a 38. rendelet szerint „valahányszor veszedelmes vagy ragadó nyavalya tapasztaltatik a faluban (…) a község azontúl hírt ád errül a vármegye doktorjának és attól oktatást kíván, hogy a népség mihez tartsa magát”. Negyedszer: ezeket a rendeleteket be is kell tartatni, és Tessedik nyolc elvet (az ő szavával: maximát) sorolt fel arra vonatkozóan, hogy miképpen kell őket betartatni. Illetve szükség esetén módosítani, továbbfejleszteni.
Művében mai szemmel olvasva sincs egyetlen üresjárat. Számtalan gondolata most is aktuális. Egyben érzékelhetjük, mennyire nyitott és éles szemmel vizsgálta a korabeli társadalmi életet, milyen valóságérzékkel és érzékenységgel rendelkezett, és mindezek mellett mennyire fontos volt számára, hogy segíthessen. Csak egyetérthetünk művének későbbi szerkesztőjével, Zsigmond Gáborral, aki szerint „Tessedik a tiszta, önzetlen, segítőkész és őszinte élet példája”. A társadalmi valóság megismerésében nemcsak a tudásvágy hajtotta, hanem érzelmileg is érdekelt volt, mert amint önéletrajzából is kiderül, életének az volt a fő értelme, hogy előremozdítsa a dolgokat.
Ez az „önéletírás” maga is nagyon érdekes és tanulságos, helyenként szívszorító olvasmány. Megtudjuk belőle, hogy írója 1742-ben született Albertiben, Teschedik Sámuel evangélikus lelkész és a pozsonyi Láng Erzsébet gyermekeként. Apját hétévesen vesztette el, ezután anyjával és két testvérével Pozsonyba költözött, ahol anyja gyerekek kosztolásából tartotta el a családot, s az idős Tessedik visszaemlékezése szerint az ő példája folytán „fogamzottak meg az én lelkemben is a józan nevelésnek főbb elvei”. Később több helyen végezte tanulmányait, Debrecenben, Erlangenben, Jénában, Berlinben, Halléban. Aztán 18 gyermekes apa, lelkész, tanító, tudós, író és iskolaalapító lett belőle. A kétkezi munkát és a kertészkedést is még a szülei szerettették meg vele, élete folyamán legkevesebb 15 ezer facsemetét ültetett el és új fajokat honosított meg az akkoriban még gyümölcsfákban szegény Alföldön.
Felnőtt életének nagy részét Szarvason töltötte. Itt hozta létre a saját eszményeinek megfelelő mintaiskolát, amelynek kertje, könyvtára, kellő eszközi ellátottsága volt, s amely az elméleti oktatás mellett gyakorlati képzést is nyújtott. Iskolájának Európában nem volt párja. Német, magyar és szlovák nyelven folyt az oktatás, a később létrejött erdélyi kihelyezett szakon pedig román nyelven. Mai mércével nézve is egy modern iskola volt, amelyben Tessedik egyebek mellett arra tanította a mindkét nembeli ifjúságot (a lányok iskoláztatását is fontosnak tartotta), hogyan kell „a gazdászat egyes részeit az egésznek kára nélkül, kevés és gyenge kézzel nagy haszonnal kezelni, s ekképpen az eddig használatlan terményeket saját és a haza javára fordítani.”
Ahogy az siker esetén lenni szokott, Tessediknek irigységben, rosszakaratban is volt osztályrésze. S a betegségek sem kerülték. De akkor sem csüggedt el. Azt írja, hogy valahányszor megbetegedett, „új terveken és azok miképpi megvalósításán törtem a fejemet”, s tulajdonképpen így születtek az eszményei és kivitelezhetetlennek tűnő tervei, amiket azonban Isten segítségével megvalósított. Hetvennyolc gazdag évet élt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.