Templomot építettek egy dél-kínai toronyház tetejére

Peking |

<p>Egy toronyházra épített templom borzolta fel a kedélyeket a dél-kínai Kuangtung tartomány Sencsen városában, miután a fővárosban már bontásra ítéltek egy 26 emeletes ház tetejére felhúzott, zöldövezetessé alakított, medencés luxusvillát.</p>

A sencseni építményt öt emelettel alacsonyabbra alkották meg, és a róla készült fényképfelvételekből arra következetni, hogy a lakóházat egy hagyományos építésű, díszes kínai templom ékesíti. A helyi lapban megjelent cikk nyomán a helyszínre indult kerületi illetékesek azonban nem tudtak feljutni a tetőre, mert a legfelső emeleti lakás tulajdonosa, egyben a templom építtetője szóba sem állt velük.     Elmondták, hogy a tetőre kijutást ujjlenyomatot felismerő zár akadályozza, kamerákat is elhelyeztek a betolakodók elriasztására, de még kutyaugatás is hallatszott. Ahhoz viszont a szemlézők eleget láttak, hogy megállapítsák, az épület, úgy ahogy van illegális, bárki is építette, szabályellenesen cselekedett.     A házbeliek szerint a templomban gyakran vannak szertartások, érezni a füstölő illatát és a buddhista szertartás szerint időnként papírpénz-imitációkat égetnek, amire az aláhulló pernyéből következtettek. A lakók állítólag aggódnak az épület biztonsága miatt, és volt aki azt is felvetette, hogy egy esetleges tűz esetén nem tudnak a tetőre menekülni.     Egy ingatlanügynök becslése szerint a környéken a négyzetméterenkénti lakásárak 30 ezer jüant (1,1 millió forint) tesznek ki, a 21. emeleti lakás értékét körülbelül 15 millió jüanra (547 millió forint) becsülte. A tulajdonos tehát gazdag, és hogy felépíthette, majd évekig fenntarthatta az építményt, arra utal, hogy befolyásos kapcsolatai lehetnek - jegyezte még meg az illető a China Daily című napilapban.     A kerületi felügyelet azt nyilatkozta, hogy a dolgot nem hagyják annyiban, és ha a tulajdonos nem hajlandó az együttműködésre, akkor a rendőrséget, illetve a tűzoltóságot fogják segítségül hívni.     A hónap első felében napvilágot látott hasonló leleplezés eredményeként Pekingben egy 800 négyzetméteres, sziklakertes villát ítéltek lebontásra. A tulajdonost itt is a nyilvánosságot kapott fényképek buktatták le.     Az online közösség eleinte indulatosan bírálta a tilosban építkező, magát a törvények fölé helyező férfit, ám később, amikor egy drón-kamera légi felvételei is felkerültek a világhálóra, a hozzászólók méltatni kezdték a tervezőt és remekművét, felhozták, hogy bizonyára sok irigye van, és kifogásolni kezdték az önkormányzat fellépését, amely sok helyütt ösztönzi a polgárokat a zöldségtermesztésre a házak lapos tetején. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?