Teadélután a palotában

A királynő londoni rezidenciájának kerítése körül kígyózó sor majdnem a Viktória pályaudvarig tartott. A szokatlan, kellemetlenül párás hőségben végtelen türelemmel, udvariasan és tréfálkozva töltötték el a minimálisan egyórás várakozási időt. Az 1860-as évek óta hagyományosan sorra kerülő, jelenleg három londoni és egy edinburghi, a királynő nyári skóciai regnálása idején a Holyroodhouse Palotában megrendezett garden partyra nincs önkéntes jelentkezési lehetőség. Szigorú kvóta alapján különböző állami intézmények, kormányhivatalok, a fegyveres erők, az egyházak, a „lord-lieutenant”-ok, (az egyes grófságokba kinevezett királyi képviselők), szakmai szervezetek, jótékonysági intézmények és kulturális-tudományos egyesületek ajánlására küld ki a királyi főkamarás II. Erzsébet képviseletében tíz-tízezer meghívót. Ezt alkalmanként átlagosan nyolcezren fogadják el. A vendégek gyorsan felismerhették, hogy többnyire hozzájuk hasonló emberek, tanárok, nővérek, postások, katonatisztek, papok, önkormányzati dolgozók veszik körül őket, és nem hercegek, grófok és miniszterek. Elfogódottságuk, félszegségük így hamar felengedett.

Ezek voltak tehát azok – ahogy a palota fogalmaz – „az élet minden területéről érkezett” meghívottak, akik a szigorú biztonsági ellenőrzés után izgatottan siettek be a kertbe. A meghívóban jelzett követelménynek megfelelően a hölgyek „nappali” ruhát viseltek, és két kezemen meg tudtam volna számolni azokat a renitenseket, akik – mint Patricia Hodge gyermekügyi miniszter – nem tettek fel előírásszerűen kalapot. Úgy tűnt, a szigetország multietnikai jellegét valóban tükröző és sokak számára valószínűleg életre szóló élményt jelentő eseményre az asszonyok legjobb nyári darabjaikat vették fel, vagy külön beruházással az alkalomra tökéletesen szinkronban lévő ruhát, cipőt, táskát és kalapot viseltek. Eközben zömük nem tartotta fontosnak, hogy harisnyát is húzzon. Ami a férfiakat illeti, bár a meghívó zsakettet javasolt, kevesen vették maguknak a fáradságot, hogy a különben legfeljebb Ascotba vagy az epsomi derbire hordható eleganciáért elzarándokoljanak egy kölcsönzőbe.

Délután 4 órakor, amikor legtöbben még kint tolongtak, megszólalt az angol himnusz, és a palota teraszáról a gyepre vonult le II. Erzsébet, Fülöp edinburghi herceg és a királyi család képviseletében még Károly walesi, András yorki herceg, valamint Alexandra hercegnő, a királynő unokatestvére. A pázsiton hatalmas kör képződött, melynek közepén a főrendező, a királyi kamarás a protokollnak megfelelően formálisan „prezentált” néhány vendéget a könnyű kék kosztümbe öltözött királynőnek. Mások között Londonderry és Essex nemrégiben kinevezett „kormányzóját”, valamint egy új udvari lelkészt és testőrt. A királynő később találomra kiválasztott alattvalókkal is szóba elegyedett, ahogy a királyi család többi tagja is megszólított vendégeket.

A vendéglátásban tükröződött a brit osztálytársadalom, hiszen volt külön királyi, diplomáciai, valamint „köz”-sátor. Utóbbi 125 méter hosszú volt, és négyszáz fiatal pincér szolgált fel benne a kiadott tájékoztató szerint 27 ezer csésze teát – külön erre az alkalomra, Darjeeling és Assam tealevélből készült, őszibarack és muskotályos szőlő aromájú keveréket –, tízezer kis pohár, a melegben rendkívül népszerű jegeskávét és húszezer pohár gyümölcslevet. A vendégek maguk vehették el a kikészített tálakról a falatnyi szendvicseket, minyonokat, gyümölcskosárkákat, püspökkenyérszeleteket és a brit teadélutánok egyéb elengedhetetlen tartozékainak miniatűr változatait. Az első roham után, a már említésre sem méltó sorállást követően mindenből bőven jutott mindenkinek.

A teadélután egyik legnagyobb vonzereje volt, hogy a vendégek szabadon járhattak fel s alá London egyik legszebb, ám a nyilvánosság elől elzárt tágas kertjének ápolt gyepén, a hatalmas fákkal szegélyezett ős-parkban, megkerülhették a tavat, és megismerkedhettek annak védett madárvilágával, megcsodálhatták a csak nemrégiben telepített rózsakertet, az arborétumot, a kis vízesést. A sok látnivaló és kóstolgatás közepette repültek a percek, és a legtöbb meghívott meglepve pillantott órájára, amikor 6 órakor a katonai zenekar ismét eljátszotta a himnuszt, jelezve, eljött a távozás pillanata.

London, 2003. július