Szupernagyi: 92 évesen maratont futott

Honolulu |

<p>Kilencvenkét évesen futotta végig a honolului maratonit egy asszony, amivel immár Guinness-rekorder.</p>

Gladys Burrill nem a világcsúcsért szaladta, avagy inkább csak haladta - 9 óra 53 percébe telt - végig a csaknem 42 kilométeres távot, nem gondolta volna, hogy ezzel ő lesz a világon a legidősebb nő, aki maratonit teljesít. Hétfőn megkapta a hivatalos oklevelet is arról, hogy Guinness-rekorder.

Gladyst egyébként Gladyatornak becézik. Igencsak kemény fából faragták: pilóta, hegymászó, sivatagi túrázó volt maratonijai előtt, melyek közül az elsőt 86 évesen futotta végig. Tavaly decemberi bravúrja már a hatodik volt. A legidősebb maratonit futó nő kategóriában egy skót matrónát körözött le, aki 90 esztendősen tette meg a távot Londonban  2002-ben.

Gladyator egyébként hihetetlenül jó formában van, a múlt héten például 72 kilométer gyalogolt. Ennek ellenére az idén nem tervezi teljesíteni a honolului maratonit, inkább a célszalagnál akarja üdvözölni több barátját. Életereje titkaként a pozitív gondolkodást említette a sajtónak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?