Szögesdrót, fal és turisztika

Falépítés: Ústí nad Labem, 1999Fotó: Reuters Az egyébként is igen erős lakóhelyi elkülönülés új, általában fallal vagy szögesdróttal tervezett formái egyelőre megbuknak a belső és a nemzetközi tiltakozásokon, a gettótervek azonban máshol, más formában újra meg újra felbukkannak Európa különböző szegleteiben.

Az évszázadok óta többnyire elkülönülten, sokszor a települések szélein élő tízmilliós európai cigányság szegregációja újabb lendületet vett az elmúlt tíz évben végbement kelet-európai rendszerváltozások során. A gazdasági szerkezetváltások miatt értéktelenné váló települések elcigányosodása és a „lakásár-lakik-e a házban cigány?” hányados megjelenése miatti városi gettósodás mellett az utóbbi időben olyan régi-új tervek is megjelentek, amelyek már nyíltan a romák elkülönítését vagy a tőlük való „megszabadulást” célozzák. Az elkövetkező esetleírások a teljesség igénye nélkül adnak tényszerű ízelítőt az elmúlt három év gettótörténelméről.

A romániai Piatra Neamt polgármestere a lakásépítési program keretén belül talált „megoldást” a romakérdésre. A településtől hat kilométerre egy tyúkfarmból kialakítandó telep elején fürdőszobás apartmanok kaptak volna helyet, a körbekerítendő három csarnokban egyenként 28 egyszobás lakást alakítottak volna ki, fürdőszobák és WC-k nélkül. A Ion Rotaru által nyíltan vállalt gettóterv kiterjedt arra is, hogy a szögesdróttal körbekerített telepet csendőrök őrizték volna, és a költözéshez kötötte volna a romáknak nyújtandó különféle támogatásokat. A polgármester a lopási arányokkal, különösen a jelenlegi lakóhelyükön zajló építkezések anyagainak eltűnésével magyarázta a román lakosság nyugalma érdekében született tervet, bár a későbbi tárgyalásokon kénytelenek voltak elismerni, hogy nincsenek ilyen adataik, és a tolvajok között egyaránt vannak románok és romák is.

A gettóötlet rögtön nagy tiltakozást váltott ki: előbb Vasile Dancu információs miniszter, majd maga az államfő és a miniszterelnök is elhatárolta magát attól. A polgármester előbb úgy fogalmazott, hogy nem áll el a tervtől, majd 150, a költöztetés után különigazolványt kapó családnak iskolát, munkalehetőséget és saját piacot is ígért, így próbálva az ötletet „integrációs tervként” módosítani. Az utolsó, a Mediafax hírügynökségnek adott minapi nyilatkozatában azonban már úgy nyilatkozott: „Semmilyen házat nem adok nekik többé. Csak románok fognak odaköltözni. Ők akarnak menni, a romák nem” – hozzátéve, hogy több mint 300 pályázat érkezett eddig tőlük, és elhallgatva azt, hogy nekik a komfortos lakások jutnak majd – szögesdrót és őrök nélkül. Eközben a jelek szerint a Piatra Neamt-i kezdeményezés követőkre talált: Déván és Nagybányán is tervek születtek a romák kitelepítésére.

Márciusban a moldovai Birlad városának polgármestere a település szélén álló rezervátum építését tervezte a város roma lakossága számára. A polgármester azzal érvelt: a rövid időn belül felhúzandó telep a turistáknak is vonzó látványosság lehet majd, ráadásul a romák belterületi házait sem kell majd lerombolniuk, amit folyamatosan követel tőlük a helyi többségi lakosság. Bár Ion Juroveanu polgármester példaértékűnek tartotta saját kezdeményezését, a tiltakozások hatására végül meghiúsult a „gettóturisztikai” program.

Az észak-csehországi Ústí nad Labemben két éve fallal választották el a Matiční utca egyik oldalán élő romákat a másik oldalon élő csehektől. Az építmény ötlete – amely nemzetközi botrányt okozott, és sokat rontott a város és Csehország megítélésén – még 1998 tavaszán keletkezett, amikor a környék többségi lakosai petícióval fordultak a hatóságokhoz, mert zavarta őket a túloldalon lakó romák zaja és szemete. A négy méter magasra tervezett fal építése ellen nemcsak a cseh és a nemzetközi emberi jogi szervezetek tiltakoztak, hanem egyes kormánytisztviselők és Václav Havel köztársasági elnök is. A városi tanácsot és a polgármestert azonban nem zavarták meg a helyi apartheidről szóló vádak, ragaszkodtak a kukucskálókkal, valamint kerámiaborítással megépíteni tervezett téglafalhoz, és 1999 októberében egyetlen éjszaka alatt megépítették azt. Az Európai Unió nyomatékos felszólításának köszönhetően azonban nem sokáig állt a nemzetközi sajtó által a szégyen falának nevezett építmény; egy hónap múlva a város vezetése úgy döntött, lebontja a „kerítést”, egyben felvásárolja az utcabeli csehek lakásait.

A székesfehérvári Rádió utcai roma családok városszéli konténerekbe telepítésének terve Magyarországon az elmúlt évtized legnagyobb gettóügyét eredményezte. Bár a város lakásbizottságának már 1995-ben „tervei” voltak az akkor az épületben lakó negyvenhárom családdal, országos botránnyá két évvel később terebélyesedetett az ügy, amikor a városvezetés úgy döntött: a háztömbben maradt tizenhárom roma családot a Takarodó úti kutyamenhely szomszédságába, katonai konténerekbe telepíti. Miután kiderült, hogy a jogszabályok szerint a konténerek lakás céljára még átmenetileg sem vehetők igénybe, a város a környékbeli falvakban akart lakást vásárolni a családoknak, ez azonban a települések heves ellenállása miatt szintén meghiúsult. A jogvédőkből álló Gettóellenes Bizottság és a nemzetközi felháborodás hatására végül a Rádió utcai tíz cigány családot Székesfehérváron belül szórtan, szükséglakásokban helyezték el, míg háromnak ősiben, Perkátán és Pátkán sikerült házat vásárolni.

A szegregációs kísérletek nemcsak Kelet-Európában terjednek, megtalálhatók az Európai Unió egyes tagországaiban is. Athénban, a 2004-es olimpia leendő helyszínén már tavaly megkezdődött a környékbeli cigánytelepek felszámolása és a módszerek miatti tiltakozás. Az Athén környéki Aspropyrgos és Ano Liosia településeken a rendőrök hatósági végrehajtók távollétében hajtottak végre tömeges kilakoltatásokat. Nemzetközi szervezetek, köztük a Világ Orvosai és az EBESZ is elítélték a Kosztasz Szimitisz vezette kormány intézkedéseit. A görög gyakorlatot néhány hónapja Josephine Verspaget, az Európa Tanács romaügyekkel foglalkozó munkacsoportjának vezetője „intézményes apartheidnek” nevezte. A görög lapok beszámolói szerint az Európa Tanács munkatársa úgy fogalmazott: „Sok romát erőszakosan telepítettek le a többségi társadalomtól messze, elkülönített telepeken, és a görög ombudsman is elismerte, hogy a még 1983-ban hozott miniszteri határozat, amely mindezt lehetővé teszi, az intézményes apartheid formája.”

A Spata városban korábban letelepedett életformát folytató romákat például egyszerűen „nomádnak” minősítették, és tavaly októberben – mindenfajta jogviszony elismerése nélkül – a NATO egy korábbi, mérgező anyagok tárolására használt szemétlerakó helyére költöztették őket. A területen nincs áram, és miután sem tömegközlekedés, sem iskolabuszok nem indulnak az utolsó lakott háztól öt kilométerre levő telep közeléből, az iskolából is kirekesztődnek. Az akciót a kormány 84 millió drahmával támogatta. A szerzők a magyarországi Roma Sajtóközpont munkatársai