Szilveszteri mulatságok a világ minden táján

Új-Zélandtól Európáig tűzijátékokkal, utcai felvonulásokkal, karnevállal, petárdadurrogtatással, konfettiesővel, no meg sok pezsgővel köszöntötték az emberek az új évet. Az európai városokban együtt ünnepelték az új pénz bevezetését és a 2002. év beköszöntét

A New York-i Times Square-enReuters A hideggel és a példátlan biztonsági intézkedésekkel dacolva hétfőn este félmillió helyi lakos és turista köszöntötte az újévet a híres New York-i Times Square-en – ugyanúgy, mint 97 éve minden évben.

A hagyományosan megrendezett szilveszteri partin a híres kristálygömb is a szokásokhoz hűen ereszkedett alá 2001 utolsó pillanataiban a jelen lévő tömeg hangos ujjongása közepette, majd hatalmas konfettieső hullott alá. Az ünnepségek ebben az évben a szeptember 11-i merényletek áldozatai előtti tisztelgés és a hazafiság jegyében teltek. Több tízezer kék-fehér-piros léggömböt osztottak ki és az aláereszkedő kristálygömbre is a remény és a szolidaritás jeleit vésték.

Bár a hatóságok ezúttal nem kaptak konkrét fenyegetést, a Times Square-t mintegy hétezer rendőr és 200 FBI ügynök vigyázta, s ráadásul az amerikai nagyváros rendőrségének mind a 41 ezer tagját is riadókészültségbe helyezték. A rendezők már korábban közölték, hogy nincs szándékukban lemondani az eseményt: ilyenre eddig csak két ízben, 1942-ben és 1943-ben, azaz a második világháború idején került sor.

A brazíliai Rióban természetesen a Copacabana volt a legnépszerűbb hely. A világ egyik legnagyobb szilveszteri partiján csaknem 2 millióan buliztak a strandon. A szamba mulatságok és a tűzijáték mellett sokan vallási ünnepet is ültek, amikor virágot szórtak a tengerbe a rabszolgák védőszentje, Yemanja tiszteletére.

Tortúra Párizs és Washington között

Kényszerpihenővel töltötte a szilvesztert egy utasszállító repülőgép 245 – többségében amerikai állampolgárságú – utasa: a gép hétfő délután szállt fel a párizsi Roissy repülőtérről Washington felé, utasai azonban mégis Franciaországban, Brestben ünnepelték az új év beköszöntét, a légi járművet ugyanis egy gyanús tárgy miatt útközben leszállították. Az Air France légitársaság közlése szerint a gép már eleve három óra késéssel indult a csomagok elhúzódó átvizsgálása miatt. Már a brit légtérben haladt, amikor a gyanús tárgyat, amelyről közelebbit nem közöltek, felfedezték. A gépet Brestbe irányították, ahol légijár-művet átkutatták és az utasokkal együtt újra átesett a szükséges biztonsági ellenőrzésen. A társaság szerint a riasztás vaklárma volt. A váratlan kitérő azonban a vártnál még hosszabbra nyúlt, mert a breton légi kikötőben szilveszter éjszakáján hiányzott a női személyzet, hogy megmotozzák a női utasokat is. A repülőgép, amely este nyolc óra körül szállt le Brestben, végül is hajnali 2 óra után szállhatott fel.

Hatalmas tömeg a Brandenburgi Kapunál

Berlinben, a város szimbólumának számító Brandenburgi Kapunál hatalmas tömeg (a rendőrség szerint hatszázezer, a szervezők szerint viszont egymillió ember) köszöntötte az új esztendőt. Az összegyűltek egy színpompás hang- és fényjátékban, no meg tűzijátékban gyönyörködhettek. Németországban – akárcsak 11 más európai államban – 2002 eljövetele egyben a közös nyugat-európai valuta bevezetését is jelentette, így a két eseményt összekapcsolták: Berlinben például a Bundesbank elnöke éjfélkor, több tucat kamera előtt adta át a pénzügyminiszternek az első, Németországban forgalomba került eurós bankjegyeket.

Athénban hatalmas ünnepséggel köszöntötték a nagy eseményt: a 15 perces hang- és fényjátékot, amelyben központi szerepet kapott az euró szimbóluma, tízezrek nézték. Brüsszelben háromnegyed órás hang- és fényjátékot rendeztek, Párizsban pedig kék színnel, az európai lobogó színével világították ki a francia főváros legrégibb hídját, a Pont Neuföt, s pilléreire az euró szimbólumát vetítették. A francia pénzügyminiszter közölte: reméli, hogy „az euró ugyanolyan tartós lesz, mint a Pont Neuf”.

Moszkvában több ezren töltötték a szilvesztert a Vörös Téren, a rendőrségi köztéri alkoholtilalom ellenére az emberek jól mulattak.

Zsúfolásig megtelt a londoni Trafalgar Square is, az ünneplők pedig a szokásos pezsgővel köszöntötték egymást az új évben, amikor a Big Ben órája elütötte az éjfélt.

Utcabál Budapesten

Utcabállal, a Nyugati pályaudvaron tartott szilveszteri fesztivállal, tűzijátékkal búcsúztatták az óévet a budapestiek. Az Andrássy úton, az Oktogontól a Hősök teréig különféle programok szórakoztatták a közönséget, majd éjfélkor tűzijátékkal köszöntötték az új évet. A Nyugati pályaudvar csarnokában rendezték meg az egyik legnépesebb szilveszteri mulatságot, a Hysteria 2002. szilveszteri fesztivált, ahol a közel húszezer embert együttesek, DJ-ék, valamint táncosok szórakoztatták egész éjszaka.

Hatszáz köbméter szemetet takarított el tegnap reggel Budapest utcáiról a Fővárosi Közterület-fenntartó Részvénytársaság. 540 utcaseprő és 20 gép takarította a magyar fővárost. A cég 150 szemétszállítógéppel végezte a hulladékszállítást.

Nem csak petárdák robbantak

Antwerpenben egy holland férfi kezében véletlenül felrobbant egy petárdákkal teli doboz, s a férfi belehalt sérüléseibe. A Fülöp-szigeteken szintén petárdák miatt vesztette életét egy helyi lakos, majdnem ötszázan pedig megsebesültek az ország különböző településein – a hatóságok legfeljebb azzal vigasztalódhattak, hogy tavaly ennél jóval több áldozatot (hat halottat és ezernél is több sebesültet) követeltek az ünnepségek.

A franciaországi Strasbourgban randalírozó fiatalok 49 kocsit felgyújtottak, s összecsaptak a rendőrökkel: három rendőr és egy fiatal megsebesült. Egy közeli elzászi városkában pedig ismeretlenek pokolgépet helyeztek annak a teremnek a falához, amelyben mintegy 150 helybeli, közöttük sok gyerek ünnepelt szilveszter éjszakáján: kilencen megsebesültek, közülük egy embernek súlyos az állapota.

A füstfelhőkkel borított Sydneyben sem maradtak el az újévi ünnepségek, így a kikötőben tartott szokásos nagy tűzijáték sem. A külvárosi térségben égő erdőtüzek néhány napja Sydney belvárosában is éreztetik hatásukat: a múlt hét végén a szmog miatt a felhőkarcolók tetejét, s a kikötő túloldaláról a híres Operaházat sem lehetett jól látni. Több épületben rendszeresen bekapcsolnak a tűzjelzők, a repülőtéren a látási viszonyok rosszabbodása kisebb fennakadásokat okozott a légi forgalomban.

Az ausztrál rendőrség eddig nyolc személyt vett őrizetbe szándékos gyújtogatás gyanújával. Az eddigi mintegy száz tűzfészek közel felénél szándékos gyújtogatás jelei mutatkoznak, egy huszonéves férfit szombaton egy szántóföldön tűzgyújtás közben értek tetten. (m, i-t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?