Szerencsejátékos patkányok

London |

<p>A kísérleti patkányok képesek egy játékfeladatban megjátszani esélyeiket, stratégiát kialakítani jutalmuk elnyerése érdekében - közölték brit kutatók a Neuropsychopharmacology című szaklapban megállapításukat, amely a játékfüggőség jobb megismeréséhez, kezeléséhez vezethet.</p>

A rágcsálók elkerülték a nagy jutalommal járó, ám egyúttal a büntetés nagy kockázatát rejtő választásokat. Büntetésük abban állt, hogy cukorkáikat megvonták tőlük bizonyos időre. Az állatkísérletben a döntési folyamat neuropszichiátriáját tanulmányozták a kutatók. A 30 percig tartó kísérletben a patkányoknak négy lyuk közül kellett választaniuk, melyek mögött különböző mennyiségű cukrot dugtak el. A több cukor választása azonban hosszabb időn át tartó büntetést is maga után vont.
    A patkányok gyorsan kialakítottak egy optimális stratégiát: a kevesebb cukrot rejtő, kevesebb büntetést jelentő lyukakat látogatták meg a rendelkezésre idő alatt a lehető legtöbbször.
    Trevor Robbins, a Cambridge-i Egyetem munkatársa elmondta, hogy a kísérletet egy létező, emberekkel kipróbált, Iowa-játék elnevezésű tesztre alapozták. A tesztet olyan pácienseknél alkalmazzák, akik agyának frontális lebenye sérült. Az ilyen típusú sérülés szokatlan módon nem befolyásolja az intelligenciát, ám a páciensek katasztrofális következményekkel járó döntéseket hoznak.
    Az eredeti játékban a nyereség-veszteség nem lyukakban elhelyezett cukrokban, hanem kártyán nyerhető vagy veszíthető pénzben jelentkezik. Az optimális stratégiát játszó személy - akárcsak a patkánykísérletben - nyereséggel száll ki a végén, ám a frontális lebeny sérülésén átesett páciensek nem képesek ennek kifejlesztésére.
    A további kísérletekben azt figyelték meg, hogy két agyi ingerületátvivő anyag, a dopamin és a szerotonin szintjének változtatása miként hat a patkányok teljesítményére. Amikor a szerotonin szintjét csökkentették, képtelenné váltak a rágcsálók a jó döntésre.
    "Ez egybeesik azzal a megfigyeléssel, hogy a szerencsejátékfüggők agyában alacsonyabb a szerotonin koncentrációja" - mondta el a BBC hírportáljának Catharine Winstanley kutatásvezető.
    A patkányok játékdöntéseit az is segítette, ha dopaminreceptor-gátlót kaptak, olyan szert, amely csökkenti a dopamin hatásait.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?