Szenzációs emberős

London. Az emberi alkalmazkodás eddigi legszélsőségesebb példáját fedezték fel Indonéziában. A mindössze egy méter magas emberfélék 18 000 évvel ezelőtt éltek egy szigeten. A lelet alapján úgy tűnik, az emberre is hatnak azok az evolúciós erők, amelyek más emlősfajokban törpe változatokat alakítanak ki.

Robert Foley a koponyával(TASR/AFP-felvétel) A felfedezők azonnal ráragasztották A Gyűrűk Ura eposzból jól ismert hobbit nevet az új embercsoportra, amely elszigetelt környezetben élt, komodói sárkányok és mára már kipusztult törpe elefántok között. A felnőtt egyedek magassága csupán egy méter körüli volt, agytérfogatuk pedig a modern emberének csupán egyharmada lehetett. Fejnagyságuk tehát egy nagyobb grapefruithoz volt hasonló. Ezért meglepő, hogy a csontok mellett igen kifinomult kőeszközt találtak – ezt mai tudásunk szerint egy ilyen, agytérfogat tekintetében csimpánzhoz hasonló élőlény nem tudta volna elkészíteni.

Az új fajt indonéz és ausztrál kutatók fedezték fel az indonéziai Flores szigetén. A Nature brit tudományos hetilapban közölt két tanulmány szerint egy közel teljes, valószínűleg női csontváz került elő (koponyával, alsó állkapoccsal és a fogak többségével), legalább hét másik egyedtől származó fogak és csontok társaságában.

A lelőhelyen a komodói sárkány néven ismert óriásgyíkoktól és pigmeus elefántoktól (Stegodon) is találtak maradványokat. Mivel a csontok még nem kövültek meg, igen nagy körültekintés és szakértelem kellett kiszabadításukhoz.

Robert Foley (University of Cambridge, Nagy-Britannia) szerint ez az emberi alkalmazkodás eddigi legszélsőségesebb példája. A következtetések valóban izgalmasak: ha időben ennyire közeli, eddig teljesen ismeretlen példákat találunk az emberfélék törzsfejlődésében, ki tudja, milyen felfedezések lesznek még ezen a területen? A felfedezés persze a jetik és más csodalények híveit is bátoríthatja, de ami tudományos szempontból fontos: a lelet alapján úgy tűnik, hogy az emberre is hatnak azok az evolúciós erők, amelyek más emlősfajokban törpe változatokat alakítanak ki. Ilyenek a speciális környezeti tényezők (például egy elszigetelt élettér korlátozott természeti erőforrásokkal), illetve a genetikai izoláció.

A felfedezők új faj megállapítását javasolják, Homo floresiensis néven. A rendszertani kapcsolatok azonban – ahogyan az az emberfélék törzsfejlődésének esetében gyakori – egyelőre bizonytalanok. A felfedezők szerint lehetséges, hogy a törpe emberfélék a sokkal korábban (kb. 1,6 millió évvel ezelőttől) a közeli Jáva szigetén élt Homo erectus leszármazottai lehettek. A kutatók DNS-t szeretnének kivonni a csontokból a rokonsági kapcsolatok vizsgálatára. Az Európában nem sokkal korábban élt Neander-völgyi ember esetében ezt már sikerült megvalósítani.

Egyelőre azt sem lehet pontosan megállapítani, mennyi ideig létezett ez az emberféle, ehhez további csontokat kellene találni. Az előzetes becslések egyelőre tág határok között mozognak: e szerint a csoport valamikor a 70 és 800 ezer évvel ezelőtti időszakban jelent meg.

Kihalásuk azonban nem történhetett túlságosan régen, mert a sziget lakosai között ma is meghökkentően részletes legendák keringenek az egykori törpe emberek létezéséről, akiket ők Ebu Gogo néven emlegetnek. A legendák szerint a törpék egy méter magas, szőrös teremtmények voltak, akik valamilyen dörmögő-morgó nyelven beszéltek egymás között. A legutóbbi emlékek szerint csak körülbelül 100 éve tűntek el a szigetről. Nem kizárt azonban, hogy a faj ma is létezik, talán a civilizációtól még érintetlen indonéz esőerdőkben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?