Székelyföld útközben – Európa felé

Közművek híján sok helyütt ma is a patakban mosnakFotó: NépszabadságÉrthető tehát, hogy sokan tartják számon: Zsombori Vilmos, a csíkszeredai székhelyű Hargita Megyei Tanács 2000-ben megválasztott elnöke székelyudvarhelyi születésű. Pedig az elnök gyermekkorát Csíkszeredában töltötte. 1953-tól – hároméves korától – 1968-ig ott élt szüleivel. Ám azok éppen akkor költöztek viszsza Székelyudvarhelyre, amikor a korábbi közigazgatási rendszert megszüntették, és az új megyerendszerben Csíkszereda székhellyel létrehozták Hargita megyét. Az ifjú Zsombori aztán Bukarestbe került egyetemre. Geofizikusnak tanult, annak idején tanárai közé tartozott Emil Constantinescu, aki a múlt esztendeig Románia elnöke volt. A diplomát megszerezve pedig végérvényesen Csíkszeredában telepedett le. Először a Geológiai Kutató és Feltáró Vállalat mérnökeként dolgozott, majd a megyei mérésügyi hivatal vezetőjeként. Az 1996–2000 közötti választási ciklusban a Hargita Megyei Tanács egyik alelnöke volt, a múlt évben pedig ő nyerte a választási versenyt. A most ötvenegy esztendős Zsomboriról azt mondják az igen erősen katolikus Csíkban, hogy az ő hivatali szobájában nem puszta dekoráció a feszület, hanem a valódi meggyőződést kifejező jelkép. A geofizikus mérnök a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Párt Hargita megyei elnöke is egy személyben, és ilyenként képviseli pártját az RMDSZ-ben.

Zsombori úgy ismertet meg bennünket az általa irányított térség gondjaival, hogy közben Romániát is jobban megismerjük.

Amint elmondja, az ország nyolc központi fejlesztési régióra oszlik. A 7. számot kapta az, amelyikbe Hargita megye tartozik. A vele egy csoportban lévő további öt erdélyi megye: Kovászna, Brassó, Szeben, Fehér, Maros. Az elnök úgy véli – amint tudjuk, nem alaptalanul –, Magyarországon kevéssé ismert, hogy Románia milyen erőfeszítéseket tesz az Európai Unióhoz való csatlakozás érdekében. Pedig az említett területi tagolódás is azért született meg, mert a központi fejlesztési régiók megkönnyítik az uniós pénzekhez való hozzájutást.

Arra a kérdésre, hogy vajon folyik-e vetélkedés a megyék között a régión belül, Zsombori azt mondja, hogy igen, ámde azt is rögtön hozzáteszi, hogy ezt természetesnek tartja. Annál inkább, mert ő maga alelnöke a Megyei Tanácsok Országos Szövetségének, amely átfogja egész Romániát. Ebben a testületben szokta társait figyelmeztetni: „Bukarestben azt mondják, minden katonának joga van egy pár bakancsra. Nekünk viszont azt kell mondanunk: minden katonának joga van egy pár, a lábára illő bakancsra.”

Vagyis másképp jelenik meg az állami érdek, és megint másképp a megyei. Talán az ilyenfajta bölcsességnek is köszönhető, hogy a 2000. évi helyhatósági választások után, amikor azt javasolta Gyulafehérváron, hogy változtassák meg a 7. számú központi régió statútumát, végül is egyetértésre talált. Nagyszebenben, illetve Marosvásárhelyen jelölték ki a térség két repülőterét. Nagyszeben, ahonnan a belföldi forgalom mellett Münchenbe is indulnak járatok, a polgári repülés térségi központja, Marosvásárhely a teherforgalomé. Továbbá a régió „fővárosa”, Gyulafehérvár „átengedett” bizonyos funkciókat más városoknak. Brassó kapta például az ipari központ szerepét, Csíkszereda pedig a térség humánerőforrás-felelőse lett. A székely városban foglalkoznak a régió foglalkoztatási, továbbképzési problémáival.

Zsomborinak persze elsősorban a saját megyéjében van a legtöbb dolga. Ámde akik ismerik, azt mondják, hogy elég nehéz őt a hivatalában megtalálni. Amikor csak teheti, a falvakat járja. Velük együtt meg a megyében lévő tizenkét kistérséget, amelyből három más megyébe – Kovásznába, Brassóba és Marosba – nyúlik át. Hogy a dolog még kevésbé legyen egyszerű, azt is mindig szem előtt kell tartania, hogy a Hargita megyéhez tartozó három székely terület – Csík, Udvarhely és Gyergyó – érdekei és presztízsszempontjai sem esnek egybe mindig. Van hát miért úton lennie az elnöknek.

Szerinte ez természetes, mert nem lehet úgy megfelelő döntéseket hozni, hogy ne tudja egy választott vezető, mit akarnak a helyiek itt és ott, mire hajlandóak áldozni, miért hajlandóak tenni. Ma az embereket a legjobban a gázfűtés érdekli. Akár csodálkozva is nézhetünk: itt, az erdőrengetegek karéjában akarnak gázzal fűteni? Zsombori azonban választóit idézi: „Csak a lopott fa olcsóbb a gáznál.” Biztosan így van, ha ők mondják. Ez tehát az egyik nagy terv: a gáz elvitele a 340 ezer lakosú Hargita megye minden háztartásába. Ez még csak ezután következik, mégis, amerre Csíkban jártunk, mindenfelé fel vannak túrva az utak: most vezetik a vizet. Ezután maguk az utak kerülnek sorra. Amint Zsombori mondja, sikerült elérniük, hogy Hargita megye felé is jusson egy útelágazás abból az európai E4-es folyosóból, amely Konstanca kikötőjéből kiindulva Bukaresten és Brassón át halad majd Arad, illetve Szeged felé. Ez az elágazás Kovászna megye székhelyét, Sepsiszentgyörgyöt érintve jut el Csíkszeredába, s megy onnan tovább Gyergyószentmiklóson és Maroshévízen át Besztercébe, így a jelenleginél sokkal jobb közlekedési lehetőségeket biztosít az egész Székelyföld számára. Ehhez jön a tervek szerint egy-egy regionális szeméttároló Székelyudvarhely, illetve Csíkszereda közelében, amely hosszú időre megoldhatja Hargita megye gondjait.

Mindez – amit infrastrukturális fejlesztésnek nevezhetünk – a lakosság közvetlen kényelmén túl természetesen más célt is szolgál. Például a Székelyföldben rejlő óriási idegenforgalmi lehetőségek kiaknázását. Zsombori Vilmos szerint hiába vetekednek Székelyföld szépségei Svájcéival, nem igazán vonzóak a modern turizmus számára. A modern turista azt szereti, ha a vadregényesség az összkomforttal párosul. Még a kalandtúrák résztvevői is szeretnek zuhanyozni. Sokan imádják az istállószagot, ám a szobájukban a legyeket és a bűzt már nem annyira.

Bugaci élményeiről számol be az elnök, és azt mondja, hogy a Székelyföldön persze jóval nagyobb attrakciók várják az érdeklődőt, mint Magyarországon a Kiskunságban, csakhogy jóval kevésbé higiénikus viszonyok. És amíg ezek nem változnak meg teljesen a megyében, amíg a székelyföldi ember számára is nem lesz magától értetődő a legteljesebb körű higiéné, addig a Hargita ormai és völgyei nem lesznek eléggé vonzóak nem csupán a nyugati, de még a magyarországi turisták számára sem.

A skanzen szintű elmaradottság lehet érdekesség, de nem valóban jövedelmező idegenforgalmi érték.

Zsombori Vilmos újra és újra hangsúlyozza, hogy nagyon sokat tanulnak Magyarországtól, hogy nagyon sok segítséget kapnak a testvérmegyéktől, Szabolcs-Szatmár-Beregtől, Somogytól és Zalától, továbbá attól a harminc településtől, amelynek testvérkapcsolatai vannak a Hargita megyei helységekkel. Szakembereik rengeteget tanultak Zala megyei kollégáiktól például arról, hogy miként kell kistérségi pályázatokat készíteni. Ugyanakkor mindig oda lyukad ki az elnök, hogy a legfőbb tanulság mégiscsak az számukra: „Önmagunknak kell megtanulnunk halászni, mert mástól nem várhatunk halat.” Éppen ezért értékeli óvatosan a státustörvényt.

Zsombori azt mondja, bennük, székelyekben igen jó érzéseket keltett, amikor Antall József kijelentette: ő tizenötmillió magyar miniszterelnökének tekinti magát lélekben.

A státustörvény azonban komplikáltabb dolog. Végezzünk egy számítást – javasolja. A 100 ezer hektárnyi közbirtokossági erdő, amelyet mostanában kapnak vissza Székelyföld lakói a román államtól, felbecsülhetetlen értéket képvisel. Azt a 30 millió dollárt is nehezen tudnák nélkülözni, amelyre a gázvezeték kiépítéséhez a kormánynak kell garanciát adnia. Ugyanígy vannak az útépítéshez szükséges 70 millió dollárral is. Bizonyos szemszögből nézve mindehhez kell viszonyítani szemben annak a 7 milliárd forintnak az ideeső részét, amelyet a státustörvény hat Kárpát-medencei ország magyarjainak együttesen szán.

Zsombori szerint Németország példamutatóan segített a romániai szászokon és svábokon. Minden településen, ahol németek élnek, igen megbízhatóan tudják a papok és lelkészek, kik a németek. Ők adnak egy papírt híveiknek, akik ennek birtokában a nagyszebeni német konzulátuson minden nehézség nélkül kapnak egy esztendőre szóló vízumot Németországba. Nincsen csinnadratta, nincsen konfliktus. „Ha csendben, a papok és lelkészek segítségének igénybevételével ugyanezt megcsinálta volna Magyarország, akkor talán könynyebb helyzetben lettünk volna. Nekünk Bukarest felé, román kollégáink és politikai partnereink felé is kell tekintenünk. Jó politikai kapcsolatok nélkül sokkal nehezebb az itteni magyarság érdekvédelme, sőt elképzelhetetlen Székelyföld felemelkedése” – mondja Zsombori. A megyei elnök szerint a státustörvény mellett nagyon nagy szükségük volna egy székelyföldi magyar konzulátusra és legalább annyira egy ottani magyar bankra.

Végül az új romániai magyar magánegyetemről is szót ejtünk. Azzal tisztában kell lennünk – mondja Zsombori –, hogy a legjobb képességű székelyföldi diákok nagy valószínűséggel továbbra is Kolozsvárra vagy Bukarestbe mennek tanulni, mert ragaszkodnak a magasabb szintű oktatáshoz. A székelyföldi tömbmagyarság önérzetét persze erősen növeli a csíkszeredai magyar egyetem, annál nagyobb baj volna, ha nem váltaná be a hozzá fűzött reményeket. Az elnök tapasztalatai szerint egyre kevesebben hajlandók csupán a szülőföld, a székelyföldi magyarság üdvéért cselekedni. Vagyis ha jó képzésre tartanak igényt a csíkszeredai egyetemen, meg kell fizetni az oktatókat.

Zsombori tájékozódott, és ki is alakult az ezzel kapcsolatos javaslata. Mivel Erdélyben és Bukarestben nincsen megfelelő számú kvalifikált tanár, magyarországi tudósokkal kellene a probléma orvoslását kezdeni. Információi szerint havi 1500 dolláros díjazásért volnának hajlandóak megfelelő felkészültségű magyarországi oktatók Csíkszeredában eltölteni és tanítani három-hat hónapot.

Itt az a lényeg, hogy ezt az időt valóban ott töltsék, mert az időnkénti „lejárás” semmit sem old meg. Nos, ezt a havi 1500 dollárt kellene Magyarországnak addig fizetnie, amíg ki nem alakul a helyi utánpótlás. A magyar állami támogatásból tehát magyar állampolgárokat javadalmaztatnának, akik a honoráriumuk jó részét ráadásul haza is vinnék. Ennek fejében viszont magas szintű tudást hagynának Székelyföldön.

„Ez is, mint a gáz, az út, a víz, a szeméttelepek, a turizmus fejlesztése térségünk Európához való közeledését szolgálná”– mondja összegzésül a Hargita Megyei Tanács elnöke.

Csíkszereda, 2001. december