Súlyos buszbaleset Londonban

London |

<p>&nbsp;Fának ütközött pénteken Londonban egy emeletes városi busz. A balesetben a mentőalakulatok első beszámolói szerint legalább tucatnyian megsérültek, többen súlyosan. A szerencsétlenség a dél-londoni Kennington városrész főútján történt a piros színű 59-es busszal, amely a legforgalmasabb londoni metróállomás és vasúti pályaudvar, a King&#39;s Cross felé tartott.</p>

A mentőszolgálat tájékoztatása szerint "tucatnyinál több" sérült ellátása folyik a helyszínen. Két sérült állapotát a mentők válságosnak minősítették.
    A buszban két személy - köztük a sofőr - bennrekedt, a tűzoltók próbálják őket kiszabadítani. A helyszínre négy tűzoltóautó és egy mentőhelikopter érkezett.
   

A londoni tömegközlekedésért felelős városházi cég, a Transport for London tájékoztatása szerint az autóbusz vezetője egy másik járművet próbált hirtelen kormánymozdulattal elkerülni, és a busz eleje ekkor csapódott a fának.
   

Fél napon belül ez a második, számos sérülést okozó szerencsétlenség Londonban.
   

Előző este - egyelőre ismeretlen okból - leszakadt a mennyezeti vakolat egy része előadás közben egy londoni színházban. A tűzoltóság és rendőrség véglegesnek tekinthető pénteki adatai szerint 76 néző sérült meg, közülük heten súlyosan.
   

Az incidens a londoni West End színházi negyedének főutcája, a Shaftesbury Avenue egyik legnagyobb színházában, a 775 férőhelyes Apollóban történt, az első felvonás közepén. A csütörtök esti előadás idején 720-an tartózkodtak a nézőtéren.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?