Sosem tudta, hogy partnerei őt vagy a bankszámláját szeretik jobban

<p>A sajtó előbb milliódolláros bébinek nevezte el, később a világ leggazdagabb asszonyaként emlegette Doris Duke-ot. A vállalkozó, műgyűjtő, állatvédő és mecénás élete olyan extravagáns volt, hogy két filmet is forgattak róla.</p>

James Duke dohánybáró egyetlen gyermeke volt Doris, s amikor milliomos apja 1925-ben távozott az élők sorából, 100 millió dollár értékű cégbirodalmát 12 éves lánya örökölte. Az akkori lapok azt írták, ő minden idők leggazdagabb örökösnője.  Bár gondtalan élete volt, hatalmas vagyona a boldogsága útjában állt, soha nem tudta, hogy partnerei valóban őt vagy a bankszámláját szeretik. Két férjet és számos szeretőt fogyasztott el. Első hites férje, James H. R. Cromwell demokrata politikus, későbbi kanadai nagykövet volt, ebből a házasságból egy gyermek született, Arden lányuk azonban csak pár napig élt. 1943-as válása után három évvel Doris párizsi tartózkodása során ismerte és szerette meg a dominikai származású diplomatát, Porfirio Rubirosát, aki abban az időben a híres francia színésznő, Danielle Darrieux férje volt. Doris mindenképp rá akarta venni a színésznőt a válásra, és ezért állítólag egymillió dollárt fizetett neki. Ám Doris házassága Rubirosával egy lyukas garast sem ért, nemhogy egymilliót. Duke 1948-ban ismét szabad asszony lett, de már soha többet nem kötött újabb házasságot.  

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"248072","attributes":{"alt":"","author":"Hazai fürdőzők a Duke-villa előtt","class":"media-image","height":"320","title":"További képek a lenti galériában!","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]

 Újabb sorsdöntő fordulatot az 1988-as év hozott Doris életében. Az akkor már 75 éves asszony egy tánciskolában ismerte meg a 35 éves Hare Krisnás Charlene Gail „Chandi” Heffnert, akit azzal a meggyőződéssel fogadott örökbe, hogy ő elhunyt Arden lánya reinkarnációja. Nem tartott azonban sokáig a szeretet és a barátság. Doris Duke meg akart szabadulni a lánytól, és többször sikertelenül próbálta meg semmissé nyilvánítani az örökbefogadást. Chandi Heffner „anyja” halála után csak ennek a sikertelenségnek köszönhette az örökölt 65 millió dollárt.  Bár a gyanú sosem igazolódott be, Dorist állítólag főkomornyikja mérgezte meg. 1993-ban bekövetkezett halálakor vagyona 1,2 milliárd dollár volt. Ezt alapítványára hagyta, amely művészeti, oktatási, környezetvédelmi ügyeket támogat. A honolului Művészeti Akadémia az ő nevét viseli.Honoluluba kalandozunk el most mi is, ott áll az a ház, amelybe bepillanthatunk. Doris Duke több ingatlannal is rendelkezett a Hawaii-szigeteken, Rhode Islanden, New Yorkban és Kaliforniában. A sok ingatlan közül ez az egyetlen, amely kívül-belül a milliárdos asszony elképzelései szerint épült. 1935-ös nászútján inspirálódott, akkor, amikor felkeresett egy csomó iszlám országot, majd Hawaiion kötött ki. Ekkor kérte fel Marion Sims Wyeth amerikai építészt, tervezzen neki egy olyan házat, amely ötvözi az iszlám és a hawaii építészetet, kultúrát, művészetet. Így született meg a Shangri La nevű villa, amely csodálatos, soha nem látott szíriai, marokkói, indiai, török, iráni műtárgyaknak szolgál rejtekhelyül. Összesen 3500 műtárgyat gyűjtött össze Doris 60 év alatt, amíg a villát használta, főként a téli hónapokban. A kiállított tárgyak – mint ahogy a ház nagy része is – megtekinthetők, hiszen a Shangri La 2002-től múzeumként működik. Gyönyörűek a magánlakosztály berendezései, ám vannak a villában olyan fogadószobák – például a Damaszkusz szoba –, amelyek mindenkit ámulatba ejtenek. A remekművek összegyűjtésénél olyan múzeumokkal tudott konkurálni, mint például a New York-i Metropolitan Művészeti Múzeum. A honolului villa szinte minden szegletében találunk valami meghökkentőt, legyen az egy faragott ajtó, mozaikcsempe, értékes keleti kelme, lámpa, kerámia vagy orientális ékszer. Bár mindig tanácsot kért a szakértőktől, nem tartott fenn különlegesen jó kapcsolatot sem a régészekkel, sem a művészettörténészekkel. Autodidakta módon képezte magát, s nagy merészséggel látott hozzá még a műremekek restaurálásához is. (ug) 

Mi köze volt Zsazsának Dorishoz?

Hogy a fenti kérdésre azonnal feleljünk: nem sok. Nem voltak barátnők, csak ismerősök, majd vetélytársnők. Egy férj és egy exférj játszott szerepet mindkettejük életében.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"248073","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"396","title":"Doris és Rubirosa","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]

Gábor Zsazsa hirtelen jött nagy sikerei miatt sokat veszekedett férjével, George Sanders színésszel. George nem bírta a másodhegedűs szerepet, és úgy tűnt, felesége lassan lekörözi. Karrierje születése házassága halálát jelentette. Zsazsának nemsokára szembesülnie kellett azzal, hogy férje megcsalja Doris Duke-kal, a világ egyik leggazdagabb nőjével. A színésznőt megrázta a hír, és bosszút forralt. Kiderítette, hogy Doris még mindig gyengéd érzelmeket táplál híres-hírhedt exférje, a diplomata-autóversenyző-pólójátékos-playboy Porfirio Rubirosa iránt, így hát elhatározta, hogy elcsábítja a férfit.Pár hónappal később Párizsban Zsazsa a Moulin Rouge premierjének estéjén találkozott Rubirosával, aki rögtön felfigyelt a szép színésznőre. Egy szenvedélyes éjszakát töltöttek el együtt, noha Zsazsa ekkor még mindig George Sanderst szerette. Ezután Zsazsa és George még tettek egy próbát házasságuk megmentésére, és egy darabig boldogan éltek, amíg a színésznő egy forgatás miatt vissza nem tért Párizsba, és egyenesen Rubirosa karjaiba.[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"248074","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"357","title":"Zsazsa és Rubirosa","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]] Párizsban Zsazsa szerelemtől ittasan élt playboy kedvesével. Porfirio ugyan kérte a színésznőt, hogy váljon el, és házasodjanak össze, Zsazsa nem tudta elhagyni George-ot, mert még mindig kötődött hozzá. George Sanders egyébként különös alak lehetett, mert mit is lehet mondani egy olyan emberről, aki 66 éves korában azért lett öngyilkos, mert unatkozott. Egy üzenetet hagyott hátra a következő szavakkal: „Kedves világ, elhagylak, mert unatkozom”.  Visszatérve a szövevényes szálakhoz: George Sanders 1953-ban beadta a válókeresetet, de Zsazsa nem vette komolyan a dolgot. Rubirosa megpróbált nyomást gyakorolni kedvesére, bevallotta, hogy a gazdag társasági hölgy, Barbara Hutton felajánlott neki ötmillió dollárt, ha feleségül veszi, és neki szüksége van pénzre.[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"248075","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"480","title":"Zsazsa férjével, George Sandersszel","typeof":"foaf:Image","width":"473"}}]] „Ott állt elő az ultimátummal: vagy feleségül megyek hozzá, vagy elveszi Barbarát – írta később Zsazsa önéletrajzi könyvében – Szeretem George-ot, hát nem érted? – kiáltottam, s arcul ütöttem. És ő visszaütött. A következő pillanatban arra eszméltem, hogy a padlón ülök, a bal szemem bedagadt, Rubirosa pedig elment New Yorkba, Barbarához.” (legendary.reblob.hu, ug)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?