Saját mérges kígyójával ölette meg magát

Austin |

<p>Öngyilkosságnak minősítette az ügyészség annak a 18 éves texasi férfinak a halálát, akit júliusban élettelenül találtak meg gépkocsijában egy austini parkolóban egy üres kígyótárolóval együtt.</p>

"Grant Thompson kígyóméreg által halt meg, és halálát öngyilkosságnak nyilvánítottuk" - közölte Williamson megye ügyészségi hivatala pénteken anélkül, hogy az orvosszakértői jelentés részleteit ismertette volna.

A férfi mindkét karján több kígyóharapás volt, amikor rátaláltak, és a marások nyomai nem mutatták azt, hogy megpróbált volna elmenekülni a kígyótól - írta az Austin American-Statesman című helyi lap a boncolás eredményit ismertetve.

A harapások Thompson kobrájától származtak, amely a tárolóban volt a gépkocsiban. Az újság szerint az eset után a kígyó eltűnt, néhány nappal később bukkantak rá a fűben egy bevásárlóközpont környékén.

A lap úgy tudja, hogy a férfi már korábban is öngyilkosságra való hajlamnak adta tanújelét.

Gépkocsijában találtak egy nem mérges kígyót is egy ketrecben, hat tarantellapókot és egy kecskebékát, valamennyit később egy austini állatmenhelyre vitték - közölte a rendőrség.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?